Vágólapra másolva!
Egy élelmes kínai üzletember busás haszonnal árulja a labdarúgó-világbajnokság döntőjében bemutatott Zinedine Zidane-féle öklelés reklámjogát.

Az olaszok ellen büntetőpárbajban elbukott franciák sztárja utolsó mérkőzésén, a hosszabbításban fejelte mellkason az őt provokáló Marco Materazzit, és tettéért piros lapot kapott.

Csao Hsziao-kaj egymillió jüant, azaz 26,3 millió forintot kér a mindössze 52 ezer forintnak megfelelő összegért levédett emblémáért, amely az emlékezetes jelenet sziluettjét ábrázolja.

"Két nappal a döntő után jutott eszembe, hogy bejegyeztessem Zidane mozdulatát. Mivel csak a körvonalak látszanak, nem sérülhetnek a személyiségi jogok, így már rá lehet nyomni cipőkre, sapkákra vagy sörösdobozokra" - mondta az agyafúrt kereskedő.

Korábban egy francia kiadó kovácsolt tőkét a futballklasszis meggondolatlanságából: a Coup de Boule (Fejes) című nóta a napokban ugrott az országos slágerlista élére, és hamarosan három további nyelven is forgalmazzák.