Vágólapra másolva!
A hét végén rajtoló Premier League-ben továbbra is a legutóbbi két bajnokságot nagy fölénnyel megnyert Chelsea FC az első számú favorit, sőt józanul belegondolva a londoniaknak nem nagyon lehet komoly riválisuk, elvégre a csapat tovább erősödött, a lehetséges ellenfelekről pedig ugyanez nem mondható el. Sem az Arsenal FC, sem a Manchester United, de még a Liverpool FC sem igazolt olyan kiváló játékosokat, mint a Chelsea, ennek ellenére sokan úgy vélik, hogy a pontvadászat most izgalmasabban alakulhat, mint az előző két évben. Bár a WBa kiesésével Gera Zoltán is a második vonalba került, a feljutó Watford szerződtetett egy magyart, a győri Priskin Tamást.

Pedig ezt a vélekedést nehéz szakmai érvekkel megmagyarázni. A Chelsea FC rendkívül simán diadalmaskodott a legutóbbi két idényben, a nyáron pedig újabb klasszisok érkeztek a klubhoz. Andrij Sevcsenko és Michael Ballack is a világ legjobbjai közé tartozik a maga posztján, és a Stamford Bridge-en lassan valóban egy kisebbfajta világválogatott áll össze, még úgy is, hogy a gárda a nyáron megvált Damien Dufftól és Hernán Crespótól is (és akkor még Ashley Cole lehetséges leigazolásáról nem is beszéltünk).

A londoni egyesület hívei maximum attól tarthatnak, hogy előáll az úgynevezett "galactico-effektus", amely az utóbbi években jellemezte a Real Madridot, vagyis hogy a túl sok világklasszis nem áll össze igazi csapattá, de José Mourinho személye garancia lehet arra, hogy ez nem történik meg.

A portugál mester számára mindenesetre nagy kihívás lesz az új szezon, mert most már valóban egyértelműen az ő csapata számít favoritnak, és a bajnoki cím megnyerése szinte kötelező feladat - ami így, ebben a formában természetesen nem igaz, de az biztos, hogy két aranyérem után a harmadik megszerzése már korántsem olyan nagy szenzáció, az elvesztése viszont annál inkább.

Crespo elengedése mindenesetre arra utal, hogy Mourinho továbbra is a 4-5-1-es szisztémában gondolkozik, hiszen a Chelsea-nek tulajdonképpen csak két csatára maradt (Didier Drogba és Sevcsenko), viszont rengeteg középpályása van, akik közül legalább egy klasszisnak így is ki kell maradnia ebben a játékrendszerben a Michael Essien, Ballack, Frank Lampard, Claude Makelele négyesből.