Vágólapra másolva!
Vasárnap az angol Premier League-ben és a német Bundesligában is két-két mérkőzést rendeztek, míg a spanyol labdarúgó-bajnokságban hét találkozóra került sor, a francia élvonalban pedig öt meccset játszottak. Nyert a Chelsea, megint ikszelt a Hamburg, nem lőtt gólt a Real Madrid, vezet az Olympique Marseille.

Az Aston Villa az idén már megszerzett négy pontjához hozzácsapott további hármat, miután hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában. A birminghamiek a 20 esztendős Luke Moore 14 méteres találatával már a második percben vezetést szereztek a Szarkák ellen, s még az első félidőben a kolumbiai Juan Pablo Angel növelte a vendéglátók előnyét (egy kiugratás után éles szögből vette be Shay Given kapuját). A Villa ezzel - az Evertonnal karöltve - második a tabellán.

A Chelsea kiköszörülte a csorbát - a címvédő a hétközi fordulóban kikapott a Middlesbrough otthonában -, és vasárnap idegenben könnyedén nyert a Blackburn ellen. A Rovers az első félidőben jól állta a sarat, ám a második játékrész elején Frank Lampard 11-esből előnyhöz juttatta a londoniakat, majd a hajrában Didier Drogba is betalált.

Érdekesség, hogy Steve McClaren, az angol válogatott szövetségi kapitánya még a forduló előtt kijelentette: a Chelsea-tréner José Mourinho taktikáját kívánja alkalmazni a nemzeti csapatnál. McClaren a Chelsea által használt gyémánt alakzatot kívánja bevezetni. "Azok a csapatok, amelyek ebben a rendszerben játszanak, mind nagyszerű eredményeket érnek el, ezért én is ki fogom próbálni" - szögezte le a Middlesbrough korábbi trénere. A szakember elmondta, szeretné, ha a Premier League csapatai és a szövetség közelebbi kapcsolatban lennének egymással a közös segítségnyújtás reményében. Az új angol kapitány egyébként nagyszerűen debütált az augusztusi, Görögország elleni barátságos találkozón, amelyen csapata fölényesen, 4-0-ra győzött.

Premier League, 3. forduló:
Aston Villa - Newcastle United 2-0 (2-0)
gól: Moore (2.), Angel (38.)

Blackburn Rovers - Chelsea 0-2 (0-0)
gól: Lampard (49. - 11-esből), Drogba (81.)

hétfőn rendezik:
Middlesbrough - Portsmouth 21 ó

A Dárdai Pált végig a soraiban tudó Hertha BSC 1-1-es döntetlent ért el a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeibe jutott Hamburger SV otthonában, a német labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában. A Mainz szintén kétgólos remit hozó meccset vívott a Frankfurttal. Érdeksség, hogy a vasárnapi két találkozón négy játékos is a kiállítás sorsára jutott.

Bundesliga, 3. forduló:
FSV Mainz 05 - Eintracht Frankfurt 1-1 (0-1)
gól: Jovanovic (84.), illetve Amanatidis (25.)
piros lap: Spycher (Eintracht Frankfurt, 64.), Vasoski (Eintracht Frankfurt, 88.)

Hamburger SV - Hertha BSC 1-1 (1-0)
gól: Sanogo (18.), illetve Giménez (64.)
piros lap: Benjamin (89.), illetve Chahed (85.)