Vágólapra másolva!
Francesco Totti, az AS Roma csapatkapitánya mindaddig nem tér vissza a világbajnok olasz labdarúgó-válogatottba, amíg nem épül fel teljesen februári bokatörése után.

"Francescót még mindig kúrálják, nagyon sok mérkőzést kell játszania, hogy ismét maximális erőbedobásra legyen képes. Amíg nem kerül tökéletes fizikai állapotba, addig nem kíván a nemzeti együttesben pályára lépni" - mondta Luciano Spalletti, a fővárosiak vezetőedzője.

Totti február 19-én szenvedett bokatörést, ennek ellenére ott lehetett a nyári világbajnokságon, amelyet megnyert a squadra azzurra, de az irányító nem játszott csúcsformában. Ezt követően Totti kijelentette, amíg vissza nem nyeri formáját, azaz várhatóan 2007-ig nem vállalja a szereplést a válogatottban.

Roberto Donadoni szövetségi kapitány beleegyezett a klasszis döntésébe, ám az első két Európa-bajnoki selejtezőn szerzett egy pont után reményét fejezte ki, hogy Totti megváltoztatja terveit.