Vágólapra másolva!
A házigazda FC Liverpool legyőzte a Newcastle Unitedet az angol labdarúgó Premier League szerdai találkozóján, amelyet egy korábbi fordulóból halasztottak el. A hazaiak második gólját Xabi Alonso a saját térfeléről lőtte, a vendégek kapujából kint álló hálóőre tehetetlen volt a spanyol játékos pontos ívelésével szemben. Mindeközben vesztegetési botrány borzolja a kedélyeket Angliában.

A BBC televíziós társaság értesülése szerint a címvédő Chelsea, illetve a Bolton Wanderers és a Portsmouth csúszópénzek kifizetésével, illetve elfogadásával megszegte a szigetországban érvényes átigazolási szabályokat. A televíziós társaság munkatársai több mint fél évig a legkülönbözőbb módszereket bevetve - többek között játékosügynöknek álcázva magukat - gyűjtöttek bizonyítékokat, melyet kedd este mutattak be.

A Chelsea utánpótlás-koordinátora, Frank Arnesen 220 ezer eurót kínált a Middlesbrough 15 éves játékosáért, amit rejtett kamerával rögzítettek a BBC munkatársai (a szabályok értelmében ilyen fiatal futballistáért csak a nemzetközi előírásokban rögzített nevelési költségtérítés fizethető ki).

A keddi adásban három játékosügynök is korruptnak nevezte Sam Allardyce-t, a Bolton Wanderers szakvezetőjét. A BBC szerint az izraeli válogatott Tal Ben Haim szerződtetésekor Allardyce 75 ezer eurót vett fel, s a csatorna úgy tudja, minden új futballista igazolásánál ez az összeg "járt" a trénernek. "Természetesen ezek az állítások nem igazak, az ügyvédeim megteszik a szükséges lépéseket" - reagált a szakember az ellene megfogalmazott vádakra.

A meglepetésre listavezető Portsmouth edzőjét, Harry Redknappet szintén azzal vádolják, hogy csúszópénzt fogadott el a játékosok szerződtetésénél. "Nekem nincs félnivalóm, semmi bűnt nem követtem el, ezért jogi lépésekre sincs szükségem" - jelentette ki Redknapp.

Richard Caborn sportminiszter "sokkolónak" nevezte a BBC állításait és azt kérte a csatorna illetékeseitől, hogy az összes anyagukat bocsássák a rendelkezésére, ezenkívül az ügy alapos kivizsgálását kérte az Angol Labdarúgó Szövetségtől (FA).

Szintén az angol bajnoksághoz kapcsolódó hír, hogy a Bajnokok Ligája-döntős Arsenal tartozása elérte a 390 millió eurót - jelentette be szerdán Peter Hill-Wood egyesületi elnök. A londoni klub ebben az idényben már új otthonában, a 60 ezer néző befogadására alkalmas Emirates Arénában fogadja ellenfeleit. A létesítmény felépítése 563 millió euróba került.

"A stadionépítés mellett a hiteleinket is átcsoportosítottuk, mert csak így volt lehetőségünk a csapat megerősítésére" - mondta Hill-Wood. "Lejárt tartozásunk nincs, az elmúlt szezonban az éves forgalmunk 200 millió euró volt."

Premier League, 2. forduló:
FC Liverpool - Newcastle United 2-0 (1-0)
gól: Kuijt (29.), Xabi Alonso (79.)