Vágólapra másolva!
Emlékezetes futballbotrány volt Angliában az Eriksson-gate: a háromoroszlánosok korábbi szövetségi kapitánya, a svéd Sven-Göran Eriksson az FA titkárnőjével került intim viszonyba, és az eset meglehetősen nagy vihart kavart, köszönhetően nagy részben az angol bulvársajtónak.

Nos, a svédek a jelek szerint büszkék voltak Eriksson csábításaira, hiszen Stockholmban egy musicalt mutattak be a Svédországban csak Svennisként becézett szakember szerelmi életéről.

A színház szóvivője, Cecilie Johansson ezen kívül nem sok mindent árult el a darabról, csupán annyit mondott, hogy a főszereplő neve egyszerűen csak Edző lesz, és a színdarabban svéd, angol és olasz nyelven beszélnek majd.

"Szó sincsen arról, hogy ez egy életrajzi mű lenne, de kétségtelenül Svennis élete inspirálta a darabot" - fejtette ki a szóvivő. A tervek szerint, ha a darab sikeres lesz, akkor Angliában is bemutathatják, de hogy Erikssont meghívják-e majd a premierre, azt nem tudni.