Vágólapra másolva!
Egy hónapon belül harmadik alkalommal méri össze erejét a Manchester United és az Aston Villa együttese, ezúttal az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában találkoznak a felek. A spanyoloknál a Real Madrid a Zaragozát fogadja, a Barcelona a városi rivális Espanyollal vív derbit. Az Inter Torinóban állíthat fel új győzelmi rekordot.

A hat pont előnnyel vezető Manchester United az Aston Villát, üldözője, a címvédő Chelsea pedig a Wigan Athleticet látja vendégül az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 23. fordulójában.

Az MU szűk egy hónapon belül harmadszor találkozik a birminghamiekkel, bajnokin 3-0-ra, majd FA-kupa-mérkőzésen 2-1-re nyertek Sir Alex Ferguson tanítványai, akik most is egyértelműen favoritnak számítanak. Az előző két meccsen a Crystal Palace-tól kölcsönkapott Király Gábor védte az Aston Villa hálóját, de szerződése lejárta miatt szombaton már nem ő áll majd a vendégek kapujában.

A londoni Kékek utóbbi három PL-összecsapásukat egyaránt döntetlennel zárták, s most mindenképpen szeretnék megszakítani ezt a sorozatot. Reményeik szerint a szombati találkozón ismét számíthatnak sérüléséből felépült csapatkapitányukra, John Terryre, bár Jose Mourinho vezetőedző hét közben azt mondta: a válogatott védő valószínűleg ezen a találkozón még nem tér vissza.

Priskin Tamás csapata, a sereghajtó Watford a harmadik helyen álló Liverpoolt fogadja, míg Máté Péter klubja, a Reading az Everton otthonában vendégeskedik.