Vágólapra másolva!
A címvédő FC Barcelona szombati betlije után vasárnap a listavezető Sevilla is vereséget szenvedett a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. A forduló nyertese így a Real Madrid lett, amely Ruud van Nistelrooy találatával legyőzte a Zaragozát, ezzel pontszámban utolérte a Barcát, és mindössze két pont választja el az éllovas Sevillától.

A sevillaiak hiába szereztek vezetést, hazai pályán végül kikaptak a Mallorcától, így nem tudták kihasználni az őket közvetlenül üldöző FC Barcelona botlását, és nem növelték tovább előnyüket. A Real Madrid viszont hazai pályán egy góllal nyert a Real Zaragoza ellen: a fővárosi klub sikerével feljött a harmadik helyre, és pontszámban utolérte a szombaton az Espanyoltól vereséget szenvedő Barcelonát (igaz, a katalánok egy meccsel kevesebbet játszottak riválisuknál).

A madridiak angol csillaga, David Beckham még a meccs előtt kijelentette: annak ellenére nem mondott le arról, hogy egyszer még magára öltse az angol labdarúgó-válogatott mezét, hogy csütörtökön bejelentette, nyáron a Los Angeles Galaxy együtteséhez igazol.

"Nem hiszem, hogy nemzetközi karrierem végét jelenti, hogy a tengerentúlra igazolok. Továbbra is az a célom, hogy a nemzeti együttesbe kerüljek" - mondta a Real Madrid középpályása a News of the World című lapnak.

A 31 éves játékos ötéves szerződést ír alá a kaliforniai klubhoz, ahol augusztustól szerepel majd. "Természetesen a jövőben is mindig a válogatott rendelkezésére állok. Ha hívnak, akkor boldog leszek, de ha nem, akkor is fantasztikus pályafutást futottam be a válogatottnál" - mondta a Manchester United korábbi klasszisa, aki összesen 94-szer ölthette magára a háromoroszlános mezt, de a tavaly nyári világbajnokság óta nem kapott meghívót.

Fabio Capello, a Real edzője a minap kijelentette, hogy Beckham készülhet a Reallal, de a csapatban már nem fog helyet szorítani neki. Vasárnapi hír, hogy ezen felbuzdulva a Los Angeles-iek trénere, Frank Yallop azt szorgalmazza: Beckham már az amerikai futballrajtra, azaz áprilisra átköltözzön a tengerentúlra.

Lapértesülés szerint David Beckham után Edgar Davids is az Egyesült Államok profi labdarúgó-bajnokságába (MLS) igazolt. A La Opinion című Los Angeles-i újság arról adott hírt, hogy a volt válogatott holland futballista már alá is írta szerződését az FC Dallas együttesével, az állítólagos megállapodás további részleteit azonban nem közölte. A 33 éves középpályás jelenleg az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur játékosa. Davids a 2005/06-os szezon elején az Internazionalétól igazolt a londoniakhoz, de korábban az Ajax Amsterdamban, a Juventusban és a Barcelonában is szerepelt.

Primera División, 18. forduló:
Sevilla - Real Mallorca 1-2 (1-0)
gól: Kanouté (21., 11-esből), illetve Nunes (47.), Lopez (61.)

Athletic Bilbao - Villarreal 0-1 (0-0)
gól: Forlán (70.)

Gimnastic - Getafe 1-3 (0-2)
gól: Llera (61.), illetve Dorado (13.), Güiza (42.), Casquero (75.)

Osasuna - Real Betis 5-1 (2-1)
gól: Soldado (16., 59.), Punal (31.), Lopez (58.), Webo (73.), illetve Arzu (45.)

Racing Santander - Real Sociedad 1-0 (0-0)
gól: Garay (89.)

Recreativo Huelva - Deportivo La Coruna 1-1 (1-1)
gól: Guerrero (10.), illetve Arizmendi (19.)

Celta Vigo - Atlético Madrid 1-3 (0-2)
gól: Nené (70.), illetve Torres (13., 20.), Agüero (60.)

Real Madrid - Real Zaragoza 1-0 (1-0)
gól: Van Nistelrooy (42.)

[origo] / (MTI)