Vágólapra másolva!
Bár sokan igazságtalannak tartják, mások az eltörléséért küzdenek, a győzelemről döntő tizenegyespárbaj a labdarúgás legizgalmasabb, a siker és a bukás minden drámai feszültségét magában hordozó része. Az idegölő büntetőpárbajok közül mai írásunkban azokat elevenítjük fel, amelyeknél a nagy tét ellenére a lehető legpontosabban céloztak az ítéletvégrehajtók, bebizonyítva a régi futballtételt, miszerint a tizenegyest nem lehet védeni, csak rosszul rúgni.

A dél-amerikai Libertadores-kupában 1985-ben Argentinos Juniors-América Cali döntőt játszottak (1-0, 0-1), a harmadik mérkőzésen (1-1) sem született végleges verdikt, így a trófea sorsáról tizenegyesek döntöttek. A paraguayi Asunciónban rendezett mérkőzésen 4-4 után a kolumbiai Anthony de Avila hibázott, így Mário Videla lövése argentin kupagyőzelmet jelentett. A tíz játékosból kilenc volt eredményes, azaz 90%-os pontossággal céloztak a felek.

Az európai kupaporondon, legalábbis ami a finálékat illeti, az 1988-as BEK-döntő hozta a legtöbb sikeres tizenegyest. A holland PSV Eindhoven és a portugál Benfica stuttgarti összecsapása 120 perc alatt sem eredményezett gólt, következtek a büntetők. A Philips-gyáriak kezdték a sorozatot, Ronald Koemannak nem okozott gondot a feladat, majd sorban a többieknek sem, így Anton Janssen lövése után 6-5 állt a Neckar-stadion eredményjelzőjén. A lisszaboniak legnagyobb bánatára azonban Veloso próbálkozása után is, azaz a PSV birtokába került a serleg.

Szintén csak egyetlen játékos hibázott egy 1995-ös párbaj során, amit a Dinamo Moszkva és Rotor Volgográd az orosz kupáért vívott. A két csapat 117 perce gyötörte már egymást gól nélkül, amikor a Rotor támadója Oleg Veretennyikov büntetőt hibázott. A következő három percben sem került a hálókba a labda, így a volgográdi gólzsák immár a tizenegyespárbaj keretein belül tette jóvá korábbi hibáját. Példáját mindkét csapat játékosai sokáig követték, az első renonc 7-7-nél a rotoros Igor Kornijec volt. A Dinamóból következő Szergej Sulgin pedig kihasználta az alkalmat, az ő higgadtsága és pontossága kupagyőzelmet jelentett a moszkvai klubnak. A Luzsnyiki-stadion közönsége 16 büntetőből 15 után kiálthatott gólt, ez 93,8%-os eredményességet jelent.

Forrás: EPA

Drogba második tizenegyese elődöntőt ért Elefántcsontpartnak

A nemzeti színekben vívott mérkőzések közül az egyik legemlékezetesebb tizenegyes-parádéra 1980-ban került sor, amikor is az Európa-bajnokság bronzérméért Csehszlovákia és Olaszország lépett pályára. Az 1-1-re végződött mérkőzés és a hosszabbítás után minden szempár a két kapusra, Jaroslav Netolickára és Dino Zoffra szegeződött. Mindkét oldalon kötélidegzetű sztárok egész sora (Franco Causio, Antonio Cabrini, Marco Tardelli, illetve Zdenek Nehoda, Antonin Panenka) állt a mészpontra letett labda mögé, így a hazai szurkolósereg (a találkozót Nápolyban rendezték) legnagyobb bánatára az első nyolc csehszlovák nem hibázott. Mi több, 8-8 után az első kimaradt büntető Fulvio Collovati nevéhez fűződött, így Jozef Barmos lövése után elnémult a San Paolo-stadion, csak a diadalittas csehszlovák játékosok csataordítását lehetett hallani...

Egy kontinensbajnoki mérkőzés tartja a rekordot Afrikában is, ami a 2006-os tornán Elefántcsontpart és Kamerun randevúján született. A két, végső győzelemre is esélyesnek tartott válogatott a negyeddöntőben meccselt, a találkozón 90 percig nem született gól. A hosszabbításban aztán mindkét oldalon megrezdültek a hálók, ám egyenlő eloszlásban, így jött a tizenegyesthriller. Klasszishoz méltóan Samuel Eto'o és Didier Drogba is magára vállalta az első rúgó cseppet sem hálás feladatát, talán ők lepődtek meg a legjobban, amikor 11-11 (azaz 22 eredményes kísérlet) után ismét ők következtek. Az FC Barcelona gólzsákja nem is bírta a feszültséget, hibázott, a Chelsea FC-ben futballozó szupersztár viszont nem, így Elefántcsontpart válogatottja masírozott tovább. A büntetőpárbaj során az eredményességi mutató 95,8% volt.

Forrás: EPA
Antonin Panenka neve összeforrt tizenegyesével

A "műfaj" királyait Törökországban, időben 1996-ban kell keresnünk. A török kupa soha nem hozta lázba a focivilágot, miért lett volna előzetesen érdekes egy szimpla nyolcaddöntő? Akik viszont ott voltak Ankarában a Genclerbirligi-Galatasaray találkozón, azok életük végéig mesélik mindenkinek - igaz, a Genclerbirligi hívei kicsit boldogabban. A Galata az idő tájt is jó erőkből állt, a Hakan Sükür és Gheorghe Hagi nevével fémjelzett sárga-vörösek nem kis meglepetésre azonban nem boldogultak riválisukkal, a hosszabbítás után 1-1-es döntetlenre álltak a csapatok. Nem nehéz kitalálni, a büntetőpárbaj (vagy a vakszerencse) sietett a felek segítségére.A Boszporusz Bikája, azaz Hakan Sükür kezdte a hosszabbítás hosszabbítását, hiszen mint lentebb kiderül, nehezen és sokára született meg a döntés. A Genclerbirligiből a rendes játékidőben is eredményes zairei (a mai Kongói DK) Roger Lukaku volt az első - sikeres - próbálkozó, majd szépen sorban következtek a két csapat játékosai (Hagi, Tugay, Ümit, Okan, Ilyas, Bekir, Filipescu, Bülent, Vedat, Hayrettin, illetve Ümit, Ilker, Serdar, Nihat, Osman, Liberty, Ali Eren, Piri, Taner). A 11. szériát a Genclerbirligi kapusa, Kubilay zárta: 11-11!

Kezdődött a második sorozat, így akik az elején azt hitték, hogy már minden felelősség lekerült a vállukról, most ismét szembesülhettek a tét nagyságával. Hakan Sükür, Hagi, Tugay, Ümit, Okan a Galatából, Lukaku, Ümit, Ilker, Serdar és Nihat pedig a Genclerbirligiből sikerrel ismételt, így jött a 17. duó. Akkor már a kapusokon is nagy volt a nyomás, hiszen nem elég, hogy Hayrettinnek és Kubilaynak is lőnie kellett, de a társak egyre inkább elvárták, hogy valamelyik portás végre belebotlik egy labdába. Nos, Ilyas jóvoltából ez nem történt meg, a Galata játékosa hibázott, így Osman hálózörgetése a thriller végét, valamint a Genclerbirligi továbbjutását jelentette. 34-ből 33 sikeres tizenegyes, 97,1%-os eredményességi mutató, azóta is példátlan esemény.