Vágólapra másolva!
Az Arsenal hazai környezetben 2-1-re legyőzte a Bolton Wanderers együttesét, így megszakadt a négy mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozata, Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC pedig nyolc bajnoki után tudott ismét győzni, két góllal a VfL Bochum otthonában. A Real Madrid kikapott Santanderben.

A Premier League 34. fordulójának rangadóján a negyedik Arsenal a tőle mindössze két pontra lemaradó, szintén a BL-indulást jelentő helyezésre vadászó Boltont fogadta. A meccs előtti utolsó négy bajnokiján nyeretlen, s gyakran kiltásátalan játékot nyújtó Ágyúsok ezúttal összekapták magukat a megméretésre, annak ellenére hogy Anelka révén a vendégek szereztek vezetést a 10. vezetést, Rosicky és Fabregas góljaival a maguk javára fordították az állást, és sokszor kifejezetten szellemesen futballoztak. Második félidei helyzeteiket azonban sorra elszórakozták, végül pedig egy játékvezetői tévedésnek köszönhették az előny megtartását, a Wanderers ugyanis a hajrában nem kapott meg egy nyilvánvaló tizenegyest.

Érdekesség, hogy Arséne Wenger 1996-os érkezése óta még egyszer sem fordult elő a londoni együttessel, hogy öt egymást követő bajnokiján győzelem nélkül maradjon.

Premier League, 34. forduló:
Arsenal - Bolton Wanderers 2-1 (1-1)
gól:
Rosicky (31.), Fabregas (46.), illetve Anelka (10.)
piros lap: Ivan Campo (82. Bolton)

Manchester City - FC Liverpool 0-0

Middlesbrough - Aston Villa 1-3 (1-1)
gól:
Rochemback (13.), illetve Gardner (45.), Moore (70.), Petrov (77.)

Portsmouth - Newcastle United 2-1 (1-0)
gól:
Mwaruwari (7.), Taylor (59.), illetve Emre (69. 11-esből)

Reading - Fulham 1-0 (1-0)
gól:
Hunt (15.)

Sheffield United - West Ham United 3-0 (1-0)
gól:
Tonge (39.), Jagielka (68.), Stead (78.)