Vágólapra másolva!
Vasárnap rendezik az utolsó fordulót a spanyol labdarúgó-bajnokságban: a Real Madrid élről várja a záró kört, s ha nyer, aranyérmes lesz.

A fővárosiak jelenleg az egymás elleni mérleg miatt vezetik a tabellát a címvédő FC Barcelona előtt, így ha hazai pályán legyőzik a biztos középcsapattá avanzsált Real Mallorcát, akkor négy év után végre trófeával zárják az idényt.

"Nem szabad az ünneplésre gondolni, mert abból csak baj lehet" - nyilatkozta Fabio Capello, a madridiak olasz vezetőedzője. A Madrid az elmúlt fordulóban hatalmas szerencsével maradt az élen, hiszen az utolsó percben egyenlített a Zaragoza otthonában, míg a nagy rivális 18 másodperccel a rendes játékidő vége előtt kapott gólt, így szintén csak ikszelt.

"Ez az utolsó mérkőzés, és a saját kezünkben van a sorsunk. Nem gondoltuk volna a szezon közepén, hogy a végjátékban esélyünk lehet a bajnoki címre, most mégis a kapujában állunk" - fogalmazott Iker Casillas, a Real hálóőre.

Forrás: EPA

Beszédes madridi arcok, csak Cannavaro mosolyog

Természetesen hálás témát ad a sajtónak David Beckham távozása, a középpályás ugyanis utolsó spanyolországi mérkőzését játssza a hétvégén. A királyi gárda angol klasszisának szavait az As közölte pénteki lapszámában, amelynek címoldalát a mosolygós Beckham fotója díszíti.

Beckham csütörtökön sajtótájékoztatón búcsúzott el szurkolóitól, megtiszteltetésnek minősítve, hogy a Realban játszhatott, amelynek színeiben vasárnap, a Mallorca elleni bajnokságzáró meccsen lép fel utoljára, mert a nyártól már a Los Angeles Galaxyban rúgja tovább a labdát.

Az Egyesült Államok profi bajnokságában, az MLS-ben folytatódó karrierje Beckham szerint nem teszi lehetetlenné válogatottbeli szereplését, s erre nézvést magától az angol nemzeti csapat szakvezetőjétől, Steve McClarentől kapott bátorítást.

"A menedzser azt mondta, hogy amíg a fizikai állapotom ugyanolyan jó lesz, s a formám is változatlan marad, mint amilyen az az utóbbi hat hónapban volt, nem lesz semmi probléma" - jelentette ki a Realtól négy év után búcsúzó 32 esztendős futballista, aki csaknem egy esztendei szünet után verekedte vissza magát hazája válogatottjába.

"Úgy hiszem, az erőnlétem most is ugyanolyan, mint az elmúlt fél évben volt, ha ugyan nem jobb. Mielőtt azonban Amerikába megyek, szeretnék nagyon szépen búcsúzni. Madridi négy évem alatt semmit sem nyertem, remélem, ez az állapot vasárnap megváltozik."

A Barca - amely a sereghajtó, már kiesett Gimnastic otthonába látogat - csak reménykedhet, hogy a madridiak nem használják ki a ziccert. "Amennyiben okokat kellene mondani, miért is vagyunk most ilyen rossz helyzetben, vissza kellene kanyarodnunk a szezon elejére. Nincs mit tenni, nyerni kell és reménykedni" - mondta Samuel Eto'o, a katalánok kameruni támadója.

Adott esetben még a jelenleg harmadik helyen álló Sevilla is megszerezheti az aranyérmet, ám ehhez az kell, hogy mindkét riválisa pontot vagy pontokat veszítsen. Hármas holtverseny esetén az UEFA-kupa-győztes gárda lesz a bajnok.