Vágólapra másolva!
Zseniális támadó, igazi labdazsonglőr, posztján Európa legjobbjai között jegyzik - alattomos, mocskos szájú, nagyképű figura. Ezek Zlatan Ibrahimovic főbb tulajdonságai, azok az ismertetőjegyek, melyek miatt aktuális klubja és a svéd nemzeti tizenegy szurkolói istenítik, mindenki más viszont hajlamos ferde szemmel nézni rá. Eddig két világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon szerepelt, 25 évesen ötvenedik válogatott szerepléséhez közelít, túl jár századik találatán a felnőtt mezőnyben. Egy fiúgyermek apja, számos sportsiker "birtokosa", de ennél is többre vágyik: a világ legjobbja akar lenni.

A svéd center 1981. október 3-án született Malmö városának főleg bevándorlók lakta negyedében, Rosengardban. Édesapja, Szefik bosnyák, édesanyja, Jurka pedig horvát nemzetiségű, és bár egyikük sem különösebben nagy futballbarát, kisfiuk korán eljegyezte magát a labdarúgással. A kis Zlatannak kezdetben egyetlen szórakozása a labda volt, azon a nem éppen idilli környéken, ahol felnőtt, barátaival iskola után állandóan rúgták a bőrt - és azon versenyeztek, ki tudja bemutatni a többieknek a legszebb trükköket, a legjobb cseleket.

Ibrahimovic számára egyenes út vezetett a helyi rosengardi klub, a beszédes nevű FBK Balkan ifjúsági együttesébe, karrierje pedig gyorsan ívelt felfelé. Közismert, sokak által leírt sztorija ebből az időszakból, hogy tízéves korában a 12 évesek között csereként beállva 0-4-ről fordított meg egy végül 8-5-re végződött találkozót - mind a nyolc gólt egy személyben szállította. A bevándorlók csapatában 13 éves koráig szerepelt, a város legpatinásabb klubjába, a Malmö FF-be már a BK Flaggból került, 14 esztendősen. A középiskolából is kimaradt, hogy csak a futballra koncentrálhasson, és meg is lett az eredménye: ifjúsági bajnokként került fel 1999-ben az Égszínkékek felnőtt keretébe, a szezon utolsó fordulójában a Västra Frölunda ellen pedig megszerezte első élvonalbeli gólját.

Hiába nyert azonban a 2-1-ra a malmöi gárda, a csapat kiesett a másodosztályba, ami talán csak Ibrahimovicnak jött jól, aki a Superettanban bekerült a kezdőcsapatba és tevékenyen hozzájárult a második pozícióval járó azonnali visszajutáshoz. Még a 2001-es idényt is a Malmö FF-ben kezdte, de egyre többen keresték meg a hatalmas tehetségnek tartott fiút: Arséne Wenger az Arsenal FC-hez szerette volna csábítani, egyes források szerint a bosnyák és a horvát labdarúgó-szövetség is meghívta a válogatottba (mások éppen azt állítják, hogy felajánlkozott, de nem tartottak rá igényt a bosnyákok). A kérdést eldöntendő, az U21-es válogatottbeli szereplés után Ibrahimovic a svéd felnőttcsapatban is bemutatkozott az év januárjában egy barátságos mérkőzésen, igaz, ebbe a gárdába csak Skandináviában szereplő játékosokat hívtak meg.

A klubváltást viszont kezdetben ellenezte a csapata, az Ajax Amsterdamnak azonban már nem tudtak nemet mondani - Leo Beenhakker, a hollandok akkori sportigazgatója, miután a La Manga-i edzőtáborban élőben látta játékát és fantasztikus gólját a norvég Moss FK ellen,

http://www.youtube.com/v/CvNt5Z6x9Js


elhatározta, hogy elviszi hazájába. A felek végül svéd rekordot jelentő ötmillió fontban egyeztek meg, Zlatan pedig felkerekedett, hogy meghódítsa Európát.