Vágólapra másolva!
A Real Madrid ezen a héten 90 millió eurós - abszolút rekordot jelentő - ajánlatot tesz az AC Milannak a brazil Kakáért - legalábbis a Marca című lap értesülése szerint.

"A Real Madrid totális támadást indít Kakáért" - írja a sportnapilap, egyúttal jelezve, hogy a két klub illetékeseinek találkozójára szerdán vagy csütörtökön kerül sor, Milánóban. Maga az érintett a közelmúltban úgy nyilatkozott, történelmet akar csinálni a Milannal, ezért nem szándékozik távozni. "A Real Madrid fantasztikus klub, de a pénz nem minden" - mondta. A 25 éves világbajnok támadó középpályás jelenlegi szerződése 2011-ben jár le. A Marca úgy értesült, hogy a klubtalálkozó hivatalos célja az ugyancsak brazil Julio Baptista esetleges Milánóba szerződése.

Kaká megszerzése Ramon Calderón egyik vállalása, ígérete volt klubelnökké választása idején, 2006-ban. Az eddigi átigazolási rekord Zinedine Zidane-hoz fűződik, a francia világ- és Európa-bajnokért 2001-ben 75 millió eurót fizetett a Real Madrid a Juventusnak.

Bernd Schuster vezetőedző úgy véli, amennyiben Kaká leigazolása nem jönne össze, célszerű volna a német Michael Ballackot kivásárolni a Chelsea-ből. Ez az üzlet 40 millió körüli összegbe kerülne.