Vágólapra másolva!
Hajnal Tamás, a labdarúgó Bundesliga egyik újoncának, a Karlsruhénak magyar válogatott játékosa szerint együttese nagyon visszafogottan kezdett a kupagyőztes 1. FC Nürnberg ellen.

"Harminc percig tiszteltük az ellenfelet, utána azonban fokozatosan átvettük az irányítást és bár még bőven akadt hiba a játékunkban, megérdemelt győzelmet arattunk" - mondta Hajnal, aki a találkozó két gólját szerezte a 2-0-ás Karslruhe-győzelemmel végződött meccsen.

"Karslruhéban óriási várakozás előzte meg a meccset, ötezren kísértek el bennünket Nürnbergbe, a hazai találkozóinkra gyakorlatilag az összesre elővételben elkeltek a jegyek. Kilenc év után játszik a csapat ismét az élvonalban, nagyon ki vannak éhezve a szurkolók a sikerre."

Hajnal visszafogottan nyilatkozott saját teljesítményéről. "Úgy érzem, sikerült beilleszkednem, fontos szerepet szán nekem az edzőm, a csatárok mögött kell játszanom. Igyekszem maximálisan megfelelni az elvárásoknak, nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült a bemutatkozásom, de még akad javítanivaló a játékomban és a csapat is képes jobb teljesítményre. Nem szabad azonban túlértékelni a sikert, nekünk újoncként a bennmaradás az elsődleges célunk, ehhez 40 pontot kell összegyűjteni, hármat már megszereztünk, de még mindig hiányzik 37. "

A Nürnberg - Karlsruhe meccs összefoglalója

Hajnal az elmúlt szezonban a másodosztályú 1. FC Kaiserslauternben szerepelt. "Nincs nagy különbség az első és másodosztály között, az élvonalban kicsit több a néző, és nagyobb a média érdeklődése, de az átállás nem okozott különösebb nehézséget."

A játékos hozzátette: nemcsak ő, hanem a Karslruhe vezetői is nagyon várják az olaszok elleni barátságos mérkőzést. "A mi keretünk nincs tele válogatott játékosokkal, ezért itt nagyon büszkék azokra, akik a nemzeti együttesben is szerepet kapnak. Természetesen a vezetőink is tudják, hogy a világbajnok olaszok ellen tagja vagyok a keretnek és minden segítséget megkapok a felkészüléshez."