Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligájában már megkezdődtek a csoportküzdelmek, ám az UEFA-kupában egyelőre még csak a csoportkörbe való bejutásért játszanak a csapatok. Összesen 40 párharcra kerül sor az utolsó selejtezőben, és az első mérkőzések közül egyet kedden, egyet pedig szerdán játszottak - a többi 38 összecsapásra csütörtökön kerül sor. A résztvevők között olyan nagyágyúk vannak, mint a Bayern München, a Tottenham Hotspur, a Fiorentina, az Ajax Amsterdam vagy az Atlético Madrid.

Utóbbi együttes az Intertotó-kupából került az UEFA-kupa mezőnyébe, és már csak egy párviadalt kellene megnyernie ahhoz, hogy végre komolyan jelen legyen a nemzetközi porondon - az Atlético ezt megelőzően utoljára az 1999-2000-es szezonban szerepelt az UEFA-kupa főtábláján. A papírforma alapján a spanyoloknak most nem okozhat gondot a török Erciyesspor kiverése, hiszen a félholdas gárda ugyan kupadöntőt játszhatott az előző szezonban hazájában (amelyet a Besiktas ellen 1-0-ra elveszített), de eközben kiesett az élvonalból, és a csapat a nyáron szinte teljesen kicserélődött. A fináléban pályára lépett labdarúgók közül csak négyen maradtak meg hírmondónak, és a szakvezető, az egykori kiváló futballista, Bülent Korkmaz is távozott.

Az új szakvezető Mehmet Bulut lett, akinek a vezérletével a törökök az előző körben kisebbfajta meglepetést okozva az izraeli Maccabi Tel-Avivot búcsúztatták. A madridiak tehát nem tehetik meg, hogy nem veszik komolyan ellenfelüket, főleg, hogy a bajnokságban pocsékul rajtoltak, és három forduló után még nyeretlenek. Ennek megfelelően az Atlético a lehető legerősebb csapatával utazott el Törökországba, csak az eltiltását töltő José Antonio Reyes maradt otthon - illetve a középhátvéd Pablo, akit Javier Aguirre mester gyenge formája miatt hagyott otthon.

A legutóbbi két kiírás győztese, a Sevilla FC nincs ott a mezőnyben, mivel az andalúziai klub a Bajnokok Ligájában szerepel - egy korábbi rendszeres BL-résztvevő, a Bayern München viszont most ezúttal az UEFA-kupában próbálhat szerencsét. A bajorok tízévnyi folyamatos BL-szereplés után maradtak le a legrangosabb európai kupáról, és a sztárokkal teletűzdelt német csapatnál tisztában vannak vele, hogy számukra ebben a sorozatban csak a végső győzelem számít igazán jó eredménynek.

A Bayern első ellenfele a portugál Belenenses lesz, és a müncheni közönség alighanem gólzáporos győzelmet vár a csapattól - a hangulatot jól jellemzi, hogy a meccset egy olyan német kereskedelmi televíziós csatorna sugározza, amelyen még sohasem közvetítettek futballmérkőzést, és az adó a Bayern sztárjaival próbálja "eladni" a műsort. Pedig könnyen lehet, hogy a csillagok közül sem Luca Toni, sem Miroslav Klose nem szerepel majd, hiszen mindketten sérüléssel bajlódnak - ez viszont lehetőséget jelenthet Lukas Podolski számára.

A horvát Dinamo Zagrebnek az utóbbi időben nincs sok szerencséje a sorsolással az európai porondon: az előző idényben a BL selejtezőjében az Arsenal FC-t, az UEFA-kupában pedig az AJ Auxerre-t kapta, most pedig a Bajnokok Ligájától a Werder Bremen ütötte el. Ahhoz, hogy a horvátok végre bejussanak az UEFA-kupa csoportkörébe, most az Ajax Amsterdamot kellene búcsúztatniuk, ami szintén nem tűnik egyszerű feladatnak - főleg, hogy a hollandokat is fűti a bizonyítási vágy azok után, hogy sorozatban másodszor lecsúsztak a Bajnokok Ligájáról. A forduló talán legrangosabb párviadalán azért az amszterdamiak az esélyesebbek, még úgy is, hogy az Ajaxnál rengeteg a sérült: Edgar Davids már korábban kidőlt hosszú időre, és a bal oldali futballisták közül Urby Emanuelson és Albert Luque játéka is kérdéses.

A végső győzelemre is esélyesnek tartott csapatok közül a Tottenham Hotspur ciprusi ellenfél ellen játszik majd, és a londoniak bíznak benne, hogy a nemzetközi porondon a gyengének számító ellenféllel szemben önbizalomnövelő győzelmet arathatnak - mert a bajnokságban nem megy a csapatnak a játék. A régóta sérült Ledley King és Anthony Gardner kivételével mindenki Martin Jol mester rendelkezésére áll, míg az Anorthoszisz Famagusztánál alighanem a magyar Nagy Zoltán lesz a cserekapus.

A famagusztai egyesületen kívül még öt olyan gárda lép pályára, amely magyar focistát is nevezett a sorozatra, sőt az AEK Athén-Red Bull Salzburg találkozón akár két honfitársunk is játszhatna, de mivel az osztrákoknál légióskodó Bodnár László sérült, így alighanem csak az athéniaknál futballozó Tőzsér Dániel lép majd pályára. Az FK Austria Wienben Sáfár Szabolcsért, az RSC Anderlechtben Juhász Rolandért, az FC Sionban pedig Vanczák Vilmosért szoríthatunk.