Vágólapra másolva!
A nyáron sokáig úgy tűnt, hogy a Manchester United argentin védője a Liverpoolban köt ki, de a Vörös Ördögök végül nem engedték őt el az egyik legnagyobb hazai riválisukhoz. Gabriel Heinze így sem maradt a MU-nál, és a Real Madridba igazolt, ahol balhátvédként és középső védőként is számításba veszik őt.

- Hogy érzi magát a Real Madridnál?
- Remekül. Az első pár hónap a beilleszkedéssel telt, de nagyon örülök, hogy ilyen jól fogadtak a csapatnál, a szurkolók is nagyon rendesek velem, az együttes jól áll a bajnokságban, csak a kisebb sérülésem zavart.

- A gárda az előző szezonban a bajnokág végére került csúcsformába. Hogy érzi, még mindig elég erős a motiváció az együttesnél?
- Igen. Egy ilyen klubnál csak a győzelem elfogadható, és ezt a focisták is érzik. Az előző szezon remekül sikerült az egyesület számára, és úgy érzem, hogy ezt mi is megismételhetjük. A Realnál mindig az a cél, hogy az összes trófeát elnyerjük, amit csak lehetséges.

- Nemrégen azt nyilatkozta, hogy ha Raúl argentin lenne, akkor őt tartanák a világ legjobbjának...
- Igen, azt mondtam, hogy ha argentin lenne, akkor Spanyolországban még jobban megbecsülnék, mert az itteni hozzáállás valahogy sokkal jobban értékeli a külföldieket. De mint tudjuk, senki sem lehet próféta a saját hazájában... Úgy gondolom, hogy még mindig helye lenne a spanyol válogatottban.

- Úgy véli, hogy Argentínában ebből a szempontból jobban képesek "eladni" a focistákat?
- Azt hiszem, az argentin focisták "eladása" azért nem olyan nehéz, mert az esetek többségében Európában is megálljuk a helyünket, és bizonyítjuk, hogy érdemes volt minket szerződtetni. Az idén is volt argentin dobogós az Aranylabda-szavazáson - ebből a szempontból az argentinok mindig is megbecsült játékosok lesznek.

- Milyen edzőnek tartja Bernd Schustert? Sokan azt mondják, hogy hasonlít José Mourinhóhoz, hiszen igyekszik a csapat helyett saját magára irányítani a kritikát...
- Ezt nem tudhatom, hiszen Mourinhóval még sohasem dolgoztam. Schustert viszont ismerem, és csak jókat mondhatok róla. Ami pedig a kritikákat illeti, én igyekszem elkerülni, hogy mindent elolvassak az újságokban, amit rólam írnak, csak a saját munkámra koncentrálok.

- Gondolta volna, hogy a nyáron visszatér a spanyol bajnokságba, és a Real Madrid játékosa lesz?
- Őszintén szólva nem számítottam rá. Azt gondoltam, hogy vagy a Manchester Unitedben maradok, vagy a Liverpool FC-be igazolok. Utóbbi végül rajtam kívül álló okok miatt nem valósult meg, viszont akkor már úgy éreztem, hogy nem akarom Manchesterben folytatni a pályafutásom, így a Real Madrid ajánlata a lehető legjobbkor jött.

- Elégedett a Premier League-ben eltöltött időszakkal?
- Igen, úgy érzem, hogy jól sikerült periódusa volt az életemnek, ráadásul a bajnokság megnyerésével sikerült lezárni. Egy kiváló csapatban játszottam, és ami nagyon fontos, a manchesteri szurkolók is elfogadtak, sőt, szerettek.

- Angliai tapasztalatai alapján mit gondol arról a véleményről, hogy a brit klubok kezdik elveszíteni identitásukat a külföldi befektetők, tulajdonosok miatt?
- Ez egy bonyolult probléma, és lehetetlen rövid választ adni a kérdésre. Én általában igyekszem a saját munkámra koncentrálni, Manchesterben nem éreztem, hogy probléma lenne a külföldi tulajdonosok miatt, minden normálisan működött. Lehet, hogy más kluboknál nem ez a helyzet, de arról nem tudok érdemben nyilatkozni.

- Játszott már a spanyol, a francia, az angol, a portugál és az argentin bajnokságban is. Melyik tetszett a legjobban, és van-e esetleg olyan pontvadászat, ahol még szívesen kipróbálná magát?
- Az angol bajnokság tetszett a legjobban. A spanyol pontvadászatot már ismertem a Real Valladolidnál eltöltött időszakból, és nagyon színvonalas sorozatnak tartom. A Premier League-be valósággal beleszerettem, de remélem, hogy még sokáig maradok a Real Madridban, és nem hiszem, hogy már más bajnokságban is szerepelnék.

- Nagyon sok minden történt önnel azóta, hogy 19 esztendősen Valladolidba igazolt, és egy interjúban azt mondta, hogy semmi sem maradt abból a játékosból, aki akkor volt. Holt tanulta a legtöbbet, és melyik edzőtől?
- Azt hiszem, mindegyik tréner keze alatt fejlődtem, legyen szó jó vagy rossz szakemberről. A jóktól száz százalékban lehet tanulni, de a rosszakkal kapcsolatos tapasztalatok is fontosak, mert azok is segítik a fejlődést. Nagyon jó szívvel emlékszem Gregorio Manzanóra, aki a Valladolidban volt a mesterem; Luis Fernandezre a Paris Saint-Germainnél eltöltött időszakból; Sir Alex Fergusonra, illetve Marcelo Bielsára az argentin válogatott szakvezetőjére.

Forrás: espn.com

www.infosport-focivilag.hu