Vágólapra másolva!
A francia bajnokságra az utóbbi években jellemző volt, hogy az úgynevezett "kiscsapatok" rendre felborítják a papírformát, ám ami eddig a 2007-2008-as pontvadászatban történt, az alighanem példátlan. Az előző szezon első tíz helyezettje közül ugyanis féltávnál csak három klub telel a mezőny első felében, vagyis teljesen olyan a helyzet, mintha megfordították volna a táblázatot. Egy kivétellel: a listavezető továbbra is az Olympique Lyon...

Pedig a bajnokság első fordulóit követően nagyon sokan abban reménykedtek, hogy végre megszakad a lyoniak hat éve tartó egyeduralma.

A bajnokcsapat háza táján a nyáron nagy változások történtek: a keret kicserélődése még nem jelentett volna olyan nagy problémát, hiszen a klub korábban is évről évre eladta egy-két kulcsemberét, az edzőcsere viszont a vártnál nagyobb változást hozott.

A Gérard Houllier-t váltott szakvezető, Alain Perrin ugyanis szakított a szinte már a Lyon védjegyévé vált 4-3-3-as felállással, és klasszikus 4-4-2-ben küldte pályára a csapatot - legalábbis az első meccseken.

Az eredmények azonban nem igazolták a trénert, ráadásul sérülések is sújtották az együttes (a csapatkapitány középhátvéd, Cris a második fordulóban térdszalag-szakadást szenvedett, és legjobb esetben is csak tavasszal léphet pályára), arról nem is beszélve, hogy eleinte a focisták sem nagyon fogadták el az új mestert, aki az edzésmódszereken is változtatott.

A helyzet olyan komoly volt, hogy a pletykák biztosra vették: Perrin nem húzza ki télig a Lyon kispadján. A szakember azonban (becsületére legyen mondva) belátta tévedését, és az ötödik fordulóban visszatért a korábbi megszokott szisztémához, a csapat pedig lassan visszaszerezte az első helyet.

A régi-új taktikában a brazil Juninho Pernambucano ismét magára talált, de az ősz igazi nagy felfedezettje a fiatal csatár, Karim Benzema, aki 12 találattal vezeti a góllövőlistát, és már a válogatottban is bemutatkozott.

A lyoniak jó úton haladnak afelé, hogy sorozatban hetedik alkalommal is bajnoki címet nyerjenek - fölényük ezúttal a gyengébb szezonkezdet miatt valószínűleg nem lesz olyan nagy, de alighanem így sem kell majd sokat izgulniuk az utolsó fordulókban.