Vágólapra másolva!
A francia bajnokságban a szezon előtt az Olympique Marseille-t tartották a legesélyesebbnek arra, hogy megtörje a Lyon egyeduralmát, de gyorsan kiderült, hogy az előző pontvadászat ezüstérmese ezúttal nem lesz versenyben az elsőségért. Az OM-en eleinte az ilyenkor megszokott edzőcsere sem segített, de az év végére azért összekapta magát a gárda, és elhagyta a kiesési zónát, a télen pedig új igazolásokkal erősített.

A kikötőváros együttese az előző idényben megszerzett második pozíciót követően optimistán várta a 2007-2008-as bajnokságot, még annak ellenére is, hogy a klub eladta legjobbját, Franck Ribéryt a nyáron.

A másik sztárt, Samir Nasrit viszont sikerült megtartani, és a szakvezető, Albert Emont is maradt a kispadon, márpedig ez a folyamatosság meglehetősen ritka az OM háza táján. Nem is tartott valami sokáig: a csapat ugyanis pocsékul kezdte a pontvadászatot, és hat forduló alatt mindössze egyetlen bajnokit tudott megnyerni.

A Paris Saint-Germain elleni, idegenbeli 1-1-es döntetlen után úgy tűnt, hogy az ősi rivális párizsiak elleni pontszerzés megmenteni Emon állását, ám miután a következő két összecsapást megint csak elveszítette a gárda, a tréner lemondott posztjáról. Az OM-hez ezer szállal kötődő szakember továbbra is a klub alkalmazottja maradt, de a továbbiakban íróasztal mellett dolgozhat, a csapat edzéseit pedig a belga Eric Gerets vette át.

Az új mester, aki legutóbb a török Galatasaraynél dolgozott, két évre szóló szerződést írt alá a francia klubnál, ahol már csak a nemzetisége miatt is bizakodva fogadták: az Olympique utolsó belga mestere ugyanis Raymond Goethals volt, akinek az irányítása alatt az egyesület 1993-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját. Gerets első mérkőzését éppen ebben a sorozatban vívhatta a gallok kispadján, és a csapat hatalmas meglepetést okozva idegenben legyőzte 1-0-ra a Liverpool FC-t.

Hiába volt azonban a bravúrdiadal a nemzetközi porondon, ha a bajnokságban továbbra is gyengélkedett a csapat. Az AS Saint-Etienne elleni, idegenbeli 1-0-s vereség után ugyan otthon sikerült legyőznie az RC Lenst, de az FC Sochaux ellen megint vereséget szenvedett, majd az FC Lorient ellen csak egy gól nélküli döntetlenre volt képes a Vélodrome-stadionban. Ezen a meccsen a Marseille köztudottan fanatikus drukkerei már saját játékosaik ellen fordultak, és "kecskéknek" nevezték őket, ami arrafelé hatalmas sértésnek számít.

Főleg a sztárcsatárnak, Djibril Cissének jutott ki a jóból: a támadó a Sochaux ellen tizenegyest hibázott, majd a Lorient ellen is csapnivalóan futballozott. A nyáron a Liverpool FC-től végleg megvett csatár 13 forduló alatt mindössze két gólt ért el, pedig mindössze egy találkozóról hiányzott. A Lorient utáni összecsapás sem ígért túl sok jót a Marseille-nek, hiszen az akkor az utolsó előtti helyen álló OM-nek a listavezető Lyonhoz kellett látogatni, amely akkor már tíz forduló óta veretlen volt.

Gerets mindenesetre váratlan lépésre szánta el magát: egyrészt kihagyta a kezdők közül Cissét, másrészt ugyanazt a taktikát alkalmazta, ami Liverpoolban is bejött. Csak egy csatárt hagyott elöl Mamadou Niang személyében, és 4-2-3-1-es felállásban küldte pályára a gárdát, a karmesteri pálcát pedig a korábban sérülés miatt sokat kihagyott Nasrinak adta. Az eredmény pedig minden várakozást felülmúlt: a Marseille Niang duplájával nyerni tudott, amihez persze kellett az is, hogy a kapuban Steve Mandanda fantasztikusan védjen - de a lényeg a három pont volt.

A Marseille pedig azóta veretlennek mondhatja magát a bajnokságban, és az utolsó előtti pozícióból egészen a tizedik helyre nyomult előre. A BL-ben ugyan nem sikerült a továbbjutás, de azért a harmadik pozíciót megszerezte csoportjában az együttes, vagyis tavasszal az UEFA-kupában folytathatja - első ellenfele a Szpartak Moszkva lesz. Gerets érkezésének tehát a nagy vesztese Cissé volt, akiről azonban a belga mester még nem mondott le - a legutóbbi két bajnokin már ismét a kezdő tizenegyben szerepeltette a csatárt, és a kedvéért a taktikán is módosított, áttérve a 4-4-2-es formációra, a csatársorban a Niang-Cissé duóval.

Forrás: EPA

Az Afrika-kupára utazó Niang hiányozni fog a csatársorból

A következő fordulókban azonban erre megint nem lesz lehetősége, lévén a legjobb formában lévő marseille-i támadó, Niang elutazik az Afrika-kupára. A kétcsatáros felállás viszont az egyik új szerzeménynek köszönhetően maradhat, a klub ugyanis a minap kölcsönvette az RC Lens elefántcsontparti focistáját, Kanga Akalét (mellette egyébként még egy focista érkezett az argentin Boca Juniors védője, Juan Ángel Krupoviesa személyében, akit szintén kölcsönbe szereztek meg).

Akalé jobbszélsőként és csatárként is bevethető, ráadásul korábban az AJ Auxerre-ben 2002 és 2004 között együtt focizott Cissével. Akalé a szezon előtt igazolt a Lensba, ahol akkor még egykori auxerre-i mestere, Guy Roux volt az edző, de ő nem sokkal később távozott, és az új trénernél, Jean-Pierre Papinnél már nem jutott játéklehetőséghez. Ennek köszönhetően a válogatottba sem kapott meghívót az Afrika-kupára, ami most kapóra jött a Marseille-nek, hiszen így januárban is számíthatnak rá, ellentétben Nianggal.

www.infosport-focivilag.hu