Vágólapra másolva!
A szezon előtt kissé aggódtak a Hertha BSC szurkolói, hiszen a csapat élére új mester érkezett, és a játékoskeret is jelentősen átalakult, ám az első fordulókban úgy tűnt, hogy a berliniek ennek ellenére is jól szerepelhetnek a Bundesligában. Az őszi idény második felére azonban visszaesett az együttes, amely most újabb igazolásokkal próbál erősíteni - mert a nyári szerzemények többsége nem vált be.

A pár évvel ezelőtt még a Bundesliga élmezőnyébe tartozó fővárosi együttes fokozottan csúszott egyre hátrébb a tabellán, és a klub 2007 nyarán radikális változásokra szánta el magát. Mivel új edzőre mindenképpen szüksége volt (a legutóbbi pontvadászatot az ideiglenesen kinevezett Karsten Heinével fejezték be), ezért a trénerváltást összekötötték a játékoskeret teljes átalakításával.

Ezzel csak az volt a probléma, hogy míg az új szakembert gyorsan sikerült megtalálnia a svájci Lucien Favre személyében, és a távozókban sem volt hiány, addig az új szerzemények csak későn érkeztek meg a csapathoz. Augusztus közepén még csak a kapus Jaroslav Drobny, illetve a brazil középpályás, Lúcio állt a mester rendelkezésére, nem csoda, hogy Favre még a bajnoki rajt előtt személyes megbeszélésen járt az egyesület menedzserénél, Dieter Hoenessnél, és a pletykák szerint távozni akart a Herthától.

Forrás: EPA

Tavasztól Raffaelben bízik a Hertha

Hoenessnek azonban sikerült őt maradásra bírnia, és augusztus végéig a klub vett is még négy új labdarúgót. A svéd támadó középpályást, Tobias Grahnt a spanyol Gimnastic Tarragonától vették kölcsön, és nyilvánvalóban Favre kérésére két játékos jött a svájci pontvadászatból, ahol a mester korábban dolgozott: Fabien Lustenbergert az FC Luzerntől, Steve von Bergent pedig az FC Zürichtől vették meg.

Végül pedig 3,5 millió eurót adtak a brazil Botafogo csatáráért, André Limáért. Persze a szakvezető helyzete így is csak egy kicsivel lett könnyebb, hiszen nem volt sok ideje az új igazolások csapatba építésére, ám ennek ellenére a szezonrajt szinte álomszerűen alakult a Hertha számára: a hatodik játéknapon a Borussia Dortmund ellen aratott győzelem már a harmadik volt a sorban, és ekkor a csapat a második helyen állt a tabellán a Bayern München mögött.

A kezdeti eufória azonban nem tartott sokáig, hiszen a következő fordulóban a Hansa Rostock óriási meglepetésre nyerni tudott a berlini Olimpiai-stadionban, és innentől kezdve mintha egy másik Hertha játszott volna, mint a szezon elején. A fővárosiak a hátralévő tíz bajnokijukból csak kettőt nyertek meg, és ami még fájóbb, a német kupában (amelyben a döntőbe jutás évek óta nagy álma a klubnak, hiszen a sorozat fináléját az egyesület otthonában rendezik) a harmadosztályú Wuppertaltól is kikapott a csapat.

A visszaesésnek több összetevője is volt, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy a nyári szerzemények közül egyedül csak Lúcio vált be - ő viszont a nyolcadik játéknapon súlyos sérülést szenvedett, és ebben a szezonban már nem is léphet pályára. Ehhez jött még néhány kulcsjátékos formahanyatlása (elsősorban Gilbertóról és Arne Friedrichről van szó), és a Favre által ideálisnak vélt taktika kényszerű okokból való megváltoztatása.

Mivel ugyanis a szerb Marko Pantelicsen kívül egyik csatár sem nyújtott jó teljesítményt, illetve tudta elnyerni a tréner bizalmát, így aztán a csapat nem a szakvezető által preferált 4-4-2-ben, hanem 4-2-3-1-ben futballozott az ősz második felében.

A fentiek alapján nem meglepő, hogy az egyesület januárra elsősorban egy új csatár leigazolását tartotta szükségesnek, a kiszemelt pedig Favre egykori játékosa, az FC Zürich brazil focistája, Raffael volt, akit már a nyáron is szerettek volna szerződtetni. A helvétek akkor még nem engedték el a támadót, aki viszont decemberben kijelentette, hogy mindenképpen menni akar - és így ismét megkezdődtek a tárgyalások a két klub között.

A zürichiek eredetileg hatmillió eurót szerettek volna kapni Raffaelért, de a jelek szerint ezt az összeget a berlinieknek sikerült 4,5-re lealkudniuk. Hogy még ez is milyen sokat jelent a Hertha számára, azt jól jelzi, hogy a fővárosi egyesület utoljára egy játékosért 2001 nyarán fizetett ki ekkora summát - akkor a szintén brazil Marcelinho Paraíba került hétmillióba. A fővárosban most mindenesetre abban bíznak, hogy Raffael legalább akkora fogás lesz, mint Marcelinho volt, aki éveken keresztül kiemelkedő alakja volt a csapatnak.

Ráadásul szinte biztos, hogy nem a brazil lesz az egyetlen új szerzemény a télen, hiszen a hírek szerint a Hertha közel áll ahhoz, hogy megegyezzen a szerb Hajduk Kula középpályásával, Ljubomir Fejsával, aki már hazája nagyválogatottjában is bemutatkozott.

A focista már együtt tréningezik a klubbal a tenerifei edzőtáborban, vagyis szinte biztos, hogy a berlinieknél folytatja. Ami már csak azért is lehet érdekes, mert Fejsa tipikus védekező középpályásnak számít, azaz ugyanazon a poszton szerepel, mint Dárdai Pál, aki a 17 tavaszi mérkőzésből 12 alkalommal szerepelt a kezdő tizenegyben

www.infosport-focivilag.hu