Vágólapra másolva!
A Manchester United a hét végén ismét bizonyította, hogy komolyan gondolja a nagy triplázás megismétlését: a Vörös Ördögök a Tottenham Hotspurt búcsúztatták az FA-kupában, miközben vezetik a bajnokságot, és a Bajnokok Ligájában is versenyben vannak. A MU sikereinek fő letéteményese a Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney, Carlos Tévez trió.

A szezon elején a manchesteri együttes legnagyobb problémája a gólszerzés volt, hiszen a csapat az első nyolc bajnokiján mindössze hét alkalommal volt eredményes. Ennek elsődleges oka persze az volt, hogy a gárda támadói közül többen nem álltak Sir Alex Ferguson rendelkezésére: a nyáron hosszas huzavona után megszerzett Carlos Tévez az első fordulóban még nem lépett pályára, és ugyanazon a találkozón Wayne Rooney megsérült. Ráadásul a támadó alakzat harmadik sztárja, Cristiano Ronaldo a második fordulóban a Portsmouth FC ellen piros lapot kapott, amiért három bajnokiról eltiltották. Így aztán a bevezetőben is említett hármas először csak a hetedik játéknapon, Rooney felépülése után állhatott össze.

Az a mérkőzés éppen a Chelsea FC elleni rangadó volt, amelyen a manchesteriek 2-0-ra nyertek, Tévez pedig első találatát ünnepelhette a Vörös Ördögök színeiben. Innentől kezdve pedig a MU fantasztikus sorozatba kezdett, lassan utolérte a pazarul rajtolt Arsenal FC-t a tabellán, és jelenleg már Ferguson együttese áll az élen a Premier League-ben - még ha csak jobb gólkülönbségének köszönhetően is.

A Cristiano Ronaldo, Tévez és Rooney alkotta trió egészen elképesztő statisztikával rendelkezik: ebben a szezonban 14 alkalommal voltak együtt mindhárman a kezdő csapatban, és a Manchester ezeken a találkozókon mindössze egyszer veszített pontot. Az Arsenalnak sikerült 2-2-es döntetlent elérnie a manchesteriek ellen, az összes többi meccset viszont megnyerte a gárda, ha a "csodatrió" mindegyik tagja kifutott a gyepre. Ráadásul nem is akárhogyan: ezen a 14 találkozón a csapat gólkülönbsége 45-8, vagyis a meccsenkénti hármas gólátlagnál is jobbat produkált velük az együttes.

A prímet természetesen Cristiano Ronaldo viszi, aki egészen elképesztő mennyiségben termeli a gólokat: a bajnokságban jelenleg 17-tel áll az élen, és ehhez az FA-kupában még hármat, a Bajnokok Ligájában pedig ötöt tett hozzá, vagyis a szezonban összesen már 25 találattal rendelkezik. De Tévezre sem lehet panasz a maga tíz bajnoki góljával, ráadásul az argentin emellett még hét gólpasszt is adott, amivel vezeti az asszisztlistát a csapaton belül - holtversenyben Rooneyval. Hármójuk közül az angol játszotta a legkevesebb mérkőzést sérülése miatt, így nem meglepő, hogy ő "csupán" hatszor talált be a Premier League-ben, de a hét gólpasszal együtt már ez is elismerésre méltó teljesítmény. Hát még az a tény, hogy a MU bajnokságban elért 46 góljából 33-at ez a három futballista jegyez!

A manchesteri támadórészleg tehát alaposan kitett magáért, de nem lehet szó nélkül elmenni a védelem teljesítménye mellett sem, hiszen ez a csapatrész is rendkívül sokat tett azért, hogy a MU jelenleg az élen álljon - az Arsenal ugyanannyi találatot ért el, mint a Vörös Ördögök, és a jobb gólkülönbség annak köszönhető, hogy a listavezető hattal kevesebb gólt kapott. A szezon elején ráadásul éppen a védelem tartotta a lelket a csapatban, hiszen az első nyolc bajnokin, amelyen a gárda mindössze hét találatra volt képes, az ellenfelek csupán kétszer tudták bevenni a manchesteri kaput.

Azóta sem sokkal többször zördült meg Edwin van der Sar, illetve Tomasz Kuszczak hálója, elvégre a 23 bajnokiból 14 alkalommal nem kapott gólt az együttes, és mindössze 11-szer kellett kapitulálnia. A Wes Brown, Rio Ferdinand, Nemanja Vidic, Patrice Evra kvartett (amely a leggyakoribb összeállítása a védelemnek) a maga műfajában legalább olyan kiemelkedően teljesít, mint a támadó hármas. Arra azért kicsi az esély, hogy megdöntsék a Premier League rekordját, hiszen ehhez a hátralévő 15 mérkőzésen már csak három gólt kaphatnának, ám ha sikerül újabb 15 kapott találat nélkül megúszniuk a szezont, akkor új klubcsúcs születhet.

A Manchester United az 1997-1998-as és a 2004-2005-ös pontvadászatban is csak 26 gólt kapott, és eddig védekezés szempontjából ez a kettő volt a MU legjobb idénye a Premier League-ben. És hogy mi volt még bennük a közös: az, hogy a Vörös Ördögök egyik alkalommal sem lettek bajnokok...

www.infosport-focivilag.hu