Vágólapra másolva!
A házigazda Manchester United nagy meglepetésre kikapott a Portsmouth-tól a labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében, ezzel búcsúzott a sorozattól. Ugyanerre a sorsra jutott a címvédő Chelsea is, amelyet a Ferenczi Istvánnal felálló Barnsley győzött le 1-0-ra. A Bundesliga-rangadón a Bayern München 2-0-ra verte a Hajnal Tamással felálló Karlsruhét, a Stuttgart 6-3-ra ütötte a Brement.

A negyeddöntőkhez érkezett az angol FA-kupa-sorozat, s a nyolc közötti küzdelmek mindjárt a legígéretesebb csatával kezdődtek, hiszen a Portsmouth manchesteri vendégjátéka volt az egyetlen olyan találkozó, melyen két első ligás csapat csapott össze egymással.

Noha a Vörös Ördögök még a bajnoki címért és a Bajnokok Ligája-győzelemért is versenyben vannak, Sir Alex Ferguson nem tartalékolt, és legjobb összeállításában küldte pályára csapatát, amely a várakozásoknak megfelelően azonnal megszállta ellenfele térfelét, az első lövést mégis Kranjcar eresztette kapura a 16. percben, Van der Sarnak okozott is némi nehézséget a középre jövő labda megszelidítése.

A MU első ziccerére sem kellett sokáig várni, két perccel később egy szöglet után Tevez és Rooney kettő az egy ellen kontrázhatott, Rooney azonban elcselezte magát, Tevez lövését pedig kifejelte Johnson.

Az első félidőben ez volt a legnagyobb helyzet a hazaiak részéről, akik - noha Ronaldo felöklelése után a bíró megfosztotta őket egy büntetőtől - nem igazán tudtak mit kezdeni a Portsmouth szervezett védekezésével, és mivel az első húsz perc után csökkent a kikötővárosiakra nehezedő nyomás, így ők is egyre többször eljutottak a manchesteri tizenhatosig.

A második játékrész hasonló küszködések közepette kezdődött a United számára, ahogy az első befejeződött. Az 57. percben aztán egy szöglet után hatalmas kavarodás támadt a Portsmouth kapuja előtt, végül azonban Ronaldo a kapu mellé tüzelt - majd ugyanígy tett a 65. percben egy Rooneyval bemutatott kényszerítő után.

A 71. percben ismét hajszálon múlt a vezetés megszerzése, Ronaldo pazar sarkazással ugratta ki Carricket, a csereként beállt középpályás azonban némi csetlés-botlás után a kapu torkából nem tudta a hálóba pókfocizni a labdát Distinnel szemben. Két percre rá James ütötte kapufára Evra löketét, ezt követően pedig már egymás után jöttek a hazai helyzetek.

És amikor már-már elviselhetetlenül nyomott Manchester, drámai fordulatot vett az összecsapás. Kontrázott a Portsmouth, a Baros elhúzta a labdát Kuszczak mellett, a megsérült Van der Sar helyére beállt cserekapus felvágta a támadót, amiért ő piros lapot, a vendégcsapat pedig tizenegyest kapott.

Több portás híján Rio Ferdinand állt a kapuba, és bár jó irányba vetődött, nem tudta megfogi Muntari bal sarokba küldött büntetőjét.

A hátralévő időben még mindent megpróbált a MU, de tíz emberrel sem ment az, ami korábban tizeneggyel sem sikerült, így megtartotta az előnyét Harry Redknapp együttese, amely óriási meglepetésre az Old Traffordon ejtette ki a ManUnitedot.

A Manchester United után a másik sztárcsapat, a címvédő Chelsea is búcsúzott, miután a negyeddöntőben kikapott a Barnsleytól. A másodosztályú csapatban végig a pályán volt Ferenczi István, aki az első félidő 37. percében kapufát lőtt. A találkozót Kayode Odejayi 66. percben elért találata döntötte el.

A Barnsley az előző körben a Liverpoolt búcsúztatta.

FA-kupa, negyeddöntő:
Manchester United - Portsmouth 0-1 (0-0)
gól:
Muntari (78., 11-esből)
kiállítva: Kuszczak (76., Manchester)

Barnsley (II. osztályú) - Chelsea 1-0 (0-0)
gól:
Odejayi (66.)

* * *

Az FC Liverpool három góllal nyert a vendég Newcastle ellen az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában.

Premier League, 29. forduló:
Blackburn Rovers - Fulham 1-1 (0-0)
gól:
Pedersen (60.), illetve Bullard (89.)

FC Liverpool - Newcastle United 3-0 (2-0)
gól:
Pennant (43.), Fernando Torres (45+1.), Gerrard (51.)

Reading - Manchester City 2-0 (0-0)
gól:
Long (62.), Kitson (87.)