A klub hívei még maguk sem nagyon akarják elhinni, de úgy tűnik, hogy az Atlético Madridnak ebben a szezonban végre összejön, amit az egyesület a 2001-es feljutás óta szeretne végrehajtani. A fővárosiak jelenleg a negyedik helyen állnak a tabellán, ami nem csak az európai porondra való kijutásra, hanem a BL-kvalifikációra is elég lenne - de a múltban az egyesület annyiszor esett el az utolsó pillanatban a nagy lehetőségtől, hogy az Atlético szurkolói nem merik beleélni magukat a dologba.
A madridi egyesület kapcsán szinte mindig leírjuk, hogy az Atlético ebben az évtizedben képtelen a saját elvárásainak és hagyományainak megfelelve szerepelni. A matracosok saját magukat a Real Madrid és az FC Barcelona után a harmadik spanyol egyesületnek tartják, ám az eredmények mindezt nem igazolták az elmúlt időszakban, és a csapat egyszer sem tudott odaférni az első öt közé a Primera Divisiónban, hiába szerződtetett szinte minden nyáron nemzetközileg is elismert játékosokat, és nevelt ki olyan klasszist, mint Fernando Torres. A csatár éveken keresztül volt vezéregyénisége a gárdának, a nyáron azonban megvált nevelőegyesületétől, és a jelek szerint a legnagyobb sztár eladása csak jót tett az Atléticónak.
Egyrészt immár sokkal jobban megoszlik a felelősség a csapaton belül, másrészt pedig a Torresért kapott pénzből sokkal kiegyensúlyozottabbá sikerült tenni a keretet. Persze az már korábban sem volt gyenge, éppen ezért jelentett csalódást, hogy az Atlético rendre lemaradt az európai kvalifikációról - a legutóbbi idényben is csak az Intertotó-kupába sikerült bejutnia. Igaz, innen kvalifikálta magát az UEFA-kupa csoportkörébe, és innen is sikerült továbbmennie az ősszel, miközben a bajnokságban is tartotta magát az élmezőnyben. A fővárosiak szinte végig a harmadik-negyedik hely környékén tanyáztak, miközben elsősorban hazai pályán rendre közönségszórakoztató mérkőzéseket játszottak: a Vicente Calderón stadionban három bajnoki is 4-3-as végeredményt hozott, a Getafe CF ellen pedig ugyan csak egy gól, ugyanakkor tucatnyi sárga és négy piros lap született.
Az év elején azonban kisebbfajta hullámvölgybe került az együttes, hiszen előbb kiesett a Spanyol Kupából a Valencia CF-fel szemben, majd az UEFA-kupában a Bolton Wanderers is jobbnak bizonyult az Atléticónál. Ráadásul a Primerában hat egymást követő találkozóból csak egyet tudtak megnyerni Diego Forlánék, viszont négyszer is vereséget szenvedtek (köztük a városi rivális Real Madridtól hazai pályán). A negyedik helyről ugyan ekkor sem csúsztak le, de az eredmények arra utaltak, hogy ez már csak idő kérdése, és a szurkolók körében a déja vu egyre nagyobb lett: kedvenceik évről évre eljátszották velük, hogy a remény felcsillantása után csalódást okoztak.
Most viszont egyelőre nem ez a helyzet, mert a 26. fordulóban megtört a jég, és megint sikerült nyernie a gárdának. Pedig az ellenfél az FC Barcelona volt, amelyet az Atlético 4-2-re megvert, köszönhetően Sergio Agüero parádéjának, és azóta a madridiak ismét jobban szerepelnek - a legutóbb a Sevilla FC idegenbeli legyőzésével pedig stabilizálták magukat a negyedik pozícióban. A statisztikusok pedig jelezték: az 1995-96-os idény óta (amikor az Atlético utolsó bajnoki címét szerezte) a matracosok sohasem szereztek ennyi pontot és győzelmet 29 forduló alatt, mint most.
A játékoskeret alapján nem meglepő, hogy az Atlético legnagyobb erőssége a támadójáték, hiszen kiváló csatárok és szélsők állnak Javier Aguirre mester rendelkezésére. A támadósorban Agüero és Diego Forlán duója megbonthatatlan, és a két csatár együtt pontosan a csapat góljainak felét érte el (25-öt az 50-ből), a két szélen pedig legtöbbször Maxi Rodríguez, illetve Simao Sabrosa szerepel - miközben a kispadon olyan focisták ülnek, mint a volt liverpooli Luís García vagy José Antonio Reyes. Igaz, utóbbi nem örvend éppenséggel nagy népszerűségnek a szurkolók körében, köszönhetően realos múltjának, és ha esetleg becserélik, rendre füttyszó fogadja - amit tovább erősít, hogy Reyes eddig nem nagyon remekelt az Atlético színeiben.
A védelemmel azonban már akadnak problémák. A két középhátvéd, Pablo és Luis Perea helye ugyan stabil a kezdők között, még ha teljesítményük sokszor nem is megfelelő, de a jobbhátvéd posztján már a bevethető focistákat tekintve sem áll valami jól a csapat. A görög Jurkasz Szeitaridisz ugyanis sokat sérült, Juan Valerában pedig Aguirre mester a jelek szerint nem nagyon bízik meg - így aztán rendre az alaphelyzetben balhátvéd Antonio López játszik ezen az oldalon. Aligha véletlen, hogy a madridiak máris bejelentették: a következő szezonra megszerezték az Ajax Amsterdam focistáját, John Heitingát, aki többek között jobbhátvédként is bevethető.
A középső, védekező középpályás posztján sem teljesen megnyugtató a helyzet. A nyáron a CA Osasunától megvett Raúl García ugyan remekül bevált, de mellette megint csak kevés a tréner alternatívája. A szezon elején alapembernek számító portugál Maniche összebalhézott a mesterrel, és télen le is passzolták őt az Internek, az FC Barcelonától megvett Thiago Motta pedig szinte állandóan sérült - csak ebben a szezonban már háromszor operálták meg a térdét... Így aztán hol Jurado, hol Cléber Santana játszott Raúl García mellett, de ők túlságosan is támadó szellemű focisták, így az ellenfél gyakran átrohant az Atlético középpályáján. Aguirre végül az utánpótlás-csapatban találta meg a megoldást: a legutóbbi két találkozón a mindössze 17 esztendős Ignácio Camacho szerepelt a kezdők között (ő tavaly nyáron U17-es Európa-bajnokságot nyert a spanyol válogatottal), és teljesítményével meggyőzte a vezetőséget arról, hogy 2010-ig szóló, profi szerződést ajánljanak neki. Nyártól pedig már Heitinga is bevethető lesz ezen a poszton.