Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában pályára lépett futballisták egy része a hét végi bajnokin pihenőt kapott, így aztán mindössze egy játékos került be álomcsapatunkba a nemzetközi porondon nyújtott teljesítménye alapján. A döntő inkább a hazai pontvadászatban mutatott játék volt, aminek alapján csak olyan mezőnyjátékost válogattunk be, aki legalább egyszer betalált - sőt, a védelemtől fölfelé szinte csak a kétgólos teljesítmény volt elég a csapattagsághoz.

Kapus:

Hugo Lloris (francia, OGC Nice): a nizzai együttes meglepően jól áll a francia élvonalban, és ez elsősorban a remek védelmének köszönhető. A hét végi, Lille OSC elleni bajnokin a gárda megint nem kapott gólt, amiben a portás, Lloris főszerepelt vállalt: remek védéseit a L'Équipe című sportlap 7,5-es osztályzattal honorálta.

Hátvédek:

Alekszandr Anjukov (orosz, Zenit Szankt-Petyerszburg): az UEFA-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésein csak egyetlen gárda tudott előnyt szerezni a visszavágóra. A Zenit idegenben győzte le 4-1-re a Bayer Leverkusent, és az egész csapat kiemelkedően futballozott: a jobbhátvéd Anjukov rengeteget ment fel a támadásokkal, és gólt is szerzett.

Damien Perquis (francia, FC Sochaux): a bő másfél hónapja még biztos kiesőnek tűnő klub az utóbbi időben valósággal megtáltosodott a Ligue 1-ben, és a hét végén már sorozatban harmadik győzelmét aratta. A Sochaux az AJ Auxerre ellen megúszta kapott gól nélkül, ami a védelmet dícséri - ráadásul a középhátvéd Perquis szerezte a 90 perc egyetlen találatát.

Fabricio Coloccini (argentin, RC Deportivo): a galíciai gárda is megindult felfelé a tabellán, és ezúttal a nemzetközi kupaszereplésre hajtó Racing Santander otthonából hozta el a három pontot. Az argentin középhátvéd, aki ebben a szezonban még egyetlen percet sem hagyott ki, gólja mellett kiváló védőmunkájával emelkedett a mezőny fölé.

Dedé (brazil, Borussia Dortmund): a rendkívül lelkes dortmundi közönségnek az utolsó percekig nem sok öröme volt a Bayer Leverkusen elleni hazai bajnokiban, hiszen a vendégek 1-0-ra vezettek, de a BVB-nak a balhátvéd Dedé vezérletével sikerült fordítania. A bekk előbb gólpasszt adott Alexander Freinek, majd maga szerezte meg a győztes találatot.

Középpályások:

Christian Maggio (olasz, Sampdoria): a genovai együttes meglepően jól szerepel a Serie A-ban, hiszen a Samp az AC Milannal azonos pontszámmal áll a hatodik helyen. A hét végén a Livornót győzte le az együttes, és a jobbhátvédből jobb oldali középpályássá avanzsált Maggio góllal koronázta meg remek teljesítményét.

Ryan Taylor (angol, Wigan Athletic): kiesési rangadót nyert a hét végén a Wigan együttese, és a Birmingham City elleni 2-0-s győzelemnek köszönhetően kissé eltávolódott a veszélyeztetett zónától. A meccs hőse a középpályás Ryan Taylor volt, aki csapata mindkét találatát szerezte - jóvátéve az egy héttel korábban, a Blackburn Rovers ellen kihagyott tizenegyesét.

Gareth Barry (angol, Aston Villa): a birminghamiek öt forduló óta nyeretlenek voltak a Premier Leauge-ben, így a Bolton Wanderers elleni magabiztos diadal a lehető legjobbkor jött a csapatnak. A győzelem fő letéteményese a csapatkapitány Barry volt, aki a középpályán hatalmas mezőnymunkát végzett, és emellett két gólt is szerzett.

Mark González (chilei, Real Betis): menekül a kiesés elöl a sevillai együttes, és a Real Zaragoza elleni idegenbeli győzelem egy kis nyugalmat jelenthet a csapatnak. A zaragozai diadalból a chilei szélső két találattal vette ki a részét, és főleg a második volt szépségdíjas, amikor a teljes védelmen átszlalomozva volt eredményes.

Csatárok:

Sergio Agüero (argentin, Atlético Madrid): nem akármilyen találkozót játszottak a madridi Vicente Calderón stadionban, ahol a félidőben már 4-3 volt az állás a hazaiaknak az Almería ellen, a végeredmény pedig 6-3 lett. Agüero az első félidőben még csak szabadrúgások, és egy tizenegyes kiharcolásával hívta fel magára a figyelmet, a második játékrészben viszont kétszer is betalált.

Afonso Alves (brazil, Middlesbrough FC): a Boro januárban nem kis összeget fizetett a brazil csatárért, aki a holland élvonalban korábban ontotta a gólokat, ám az angol bajnokságban eddig nem ment neki a játék. Most a Manchester United ellen azonban megmutatta, hogy nagyon érzi a kaput, hiszen kétszer is bevette a Vörös Ördögök kapuját.

www.infosport-focivilag.hu