Vágólapra másolva!
Ramon Calderon, a Real Madrid elnöke vasárnap azt mondta, már nehezen tudja elképzelni, hogy Cristiano Ronaldo, a portugálok klasszis labdarúgója a következő szezonban a királyi gárdát erősítse.

A spanyol bajnok az elmúlt hetekben nem titkolta, hogy szívesen látná a Manchester United 23 éves támadóját - aki maga is kacérkodott a királyi gárdához szerződés gondolatával -, a szigetországi klub azonban többször is kijelentette: a játékos nem eladó.

"A mostani állás szerint nagyon valószínű, hogy Ronaldo a következő idényt is a Manchester Unitednél tölti" - mondta Calderon. "Elméletileg még lenne időnk az átigazolás lebonyolítására, de ennek az lenne a feltétele, hogy az angolok kapcsolatba lépjenek velünk."

Ronaldo szerződése 2012-ig szól az MU-nál, amellyel az előző szezonban bajnokságot és BL-t nyert úgy, hogy 42 gólt szerzett.