Vágólapra másolva!

A nap sportvideója: már a szabadrúgás sem megy Ronaldinhónak

A hétvégén harmadik alkalommal rendezték meg a nem hivatalos szabadrúgáslövő világbajnokságot Houstonban, amely Rafa Marquez győzelme mellett elsősorban Ronaldinho gyatra teljesítménye miatt maradhat emlékezetes. A szinte az egész szezonban formán kívül futballozó brazil sztárnak nyolc kísérletből még a kaput sem sikerült eltalálnia, többnyire a sorfal valamelyik tagja bánta a próbálkozásait. A versenyen többek között Messi, Romario, Pires, Palermo, Baptista és Muntari is részt vett, a győztes Marquez egymillió dollárt kapott.