Vágólapra másolva!

Kahn mániákus győzni akarása miatt nem élvezte annyira a futballt

A labdarúgástól májusban visszavonult Oliver Kahn egy interjúban azt mondta, nagy hiba volt, hogy pályafutása során szinte már betegessé vált a győzni akarása.

"A futball nem okozott akkora örömöt, mint amekkorát okozhatott volna, mert mindig mániákusan akartam a győzelmet. Ez nagy hiba volt a részemről - fogalmazott a 39 éves ex-hálóőr, aki múlt kedden játszotta búcsúmérkőzését.

"Néhányszor szélsőségesen, szinte már embertelenül viselkedtem az edzések, a mentális felkészülés során. Most úgy érzem, már másként csinálnám, inkább játéknak tekinteném a mérkőzéseket."

Forrás: AFP

Ez a tekintet mindent elárul Kahn mentalitásáról

Kahn gyakran felfokozott idegállapotban védte végig a mérkőzéseket, és nem egyszer kiabált ellenfeleivel, illetve saját játékostársaival is. A 86-szoros válogatott sztár 140 nemzetközi klubmeccset és 557 Bundesliga-találkozót vívott, továbbá nyolc bajnoki címet, hat német kupát, egy-egy Klub Világkupát, Bajnokok Ligáját és UEFA-kupát nyert. A nemzeti együttessel világbajnoki ezüst- (2002) és bronzérmes (2006) volt.

Sportpályafutása befejeztével szakkommentátorként tevékenykedik.