Vágólapra másolva!
José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az alapfizetése évi 11 millió euró, a szponzoroktól kapott juttatásokkal együtt pedig 14 milliót keres egy év alatt. A milánói klub közleményben cáfolta a tréner kijelentését.

"A számok nem fedik a valóságot, az edző ennél sokkal kevesebbet keres" - olvasható a milánói klub szerdai közleményében. "José Mourinho csak tréfált, amikor a fizetéséről beszélt."

Mourinho egy sajtótájékoztatón összeveszett a Tuttosport című lap újságírójával és ekkor beszélt a fizetésről. Az újság munkatársa az Internazionale felállását bírálta, a szakember erre azt válaszolta, hogy utólag mindig könnyű kritizálni.

"Itt van ön előtt a lehetőség, mondja meg most, milyen összeállításban küldjem pályára a következő meccsen a csapatot" - mondta Mourinho az újságírónak. A Tuttosport munkatársa erre azt felelte, hogy szívesen összeállítja a kezdőtizenegyet, ha ezért megkapja a tréner fizetésének a felállítás elkészítéséért arányosan járó részét. Erre felelte Mourinho, hogy évente 14 millió euróhoz jut, ebből számolja ki az újságíró, mennyi jár egy összeállítás elkészítéséért.