Vágólapra másolva!
Megdöbbenést és haragot váltottak ki Oroszországban a spanyol rendőrségtől kiszivárgott hírek a tavaszi Zenit-Bayern München labdarúgó UEFA-kupa visszavágó mérkőzés kapcsán kirobbant bundabotránnyal kapcsolatban.

Az El Pais és az ABC című spanyol lapok információi szerint az orosz maffia egyik vezéralakja megvette a Zenit-Bayern München UEFA-kupa-elődöntőt és a Zenit-Rangers finálét.

Egy lehallgatott telefonbeszélgetésből kiderült, hogy az egyik legnagyobb orosz maffiafőnök, Gyennagyij Petrov 50 milliót (a pénznem nem derült ki) helyezett letétbe, hogy a megfelelő eredmény szülessen a Zenit-Bayern párharc visszavágóján. A maffiavezért még nyáron letartóztatták, most pedig egyik jobbkezét, Leonyid Krisztoforovot vették elő, akit azzal vádolnak, hogy előre tudta a két meccs végeredményét.

Az oroszok szerint azonban a spanyolok félreértik a helyzetet. "Azt hiszem, hogy a spanyol rendőrség nem értékeli a humorunkat, és nem tudja, mi az az ugratás"- mondta a Kommerszant című lapnak a szentpétervári nyomozóhatóság egyik tisztje. Orosz újságok szerint a tiszt jó ismerőse Krisztoforovnak és Petrovnak is, így lehet adni a véleményére, hogy valóban csak egy tréfáról van szó.

Az alvilági életben Führerként ismert Krisztoforovot 2001-ben 11 év börtönbüntetésre ítélték gyilkosságra való felbujtás miatt, de négy év után szabadon engedték, ekkor szállt be Petrov vállalkozásába.

Az üzbég származású Alimzsan Tohtahounov, akit 2002-ben összefüggésbe hoztak a Salt Lake Cityben rendezett téli olimpián történt műkorcsolya-botránnyal, úgy véli, egy politikai akcióról van szó, aminek az a célja, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák a sikeres orosz sportolókat.

"Annyi történt, hogy külföldön élő drukkerek beszéltek telefonon a meccsről, a rendőrség viszont rögzítette a beszélgetést, és most azt mondja, hogy az eredmény előre meg volt beszélve. Nincs bizonyítékuk, de vádaskodnak, ez abszurdum!"

A Zenit holland vezetőedzője, Dick Advocaat joviális hangnemben nyilatkozott, amikor az ügyről kérdezték. "Adták volna nekem a pénzt" - nyilatkozta. "A játékosaim tudnak a dologról, nyugodtak maradtak, de a reakciónk nem lehet más, mint hogy ez csak egy vicc vagy pedig a szenzációhajhász újságok mesterkedése" - mondta Advocaat. Az edző mellett a csapat első számú befektetője, a világ negyedik legnagyobb vállalataként számon tartott Gazprom sem hisz az együttes bűnösségében.

A Pravda viszont gúnyosan reagált a spanyol rendőrség állításaira. Az orosz lap szerint az ügy leginkább egy szappanoperára kezd hasonlítani, amelyben nincsenek bizonyítékok, viszont annál több a logikai buktató. Ugyanakkor a lap kiemeli, hogy az üggyel foglalkozó spanyol vizsgálóbíró, Baltazar Garzon vezette az orosz üzletember, Vlagyimir Guszinszkij elleni pert, melynek végén óvadék ellenében szabadlábra helyezték az orosz oligarchát 2000-ben, ahelyett hogy kiadták volna Oroszországnak.