Vágólapra másolva!
José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője hazazavarta az edzésről Adrianót, az együttes brazil labdarúgóját, miután késve jelent meg a keddi tréningen.

A válogatott futballista ezt egyszer már eljátszotta a portugál trénernél, aki akkor az AS Roma elleni 4-0-ra megnyert bajnoki alkalmával a cserepadra száműzte a pontatlan támadót.

Mourinho szerdán így nem is számít Adriano játékára a Fiorentina elleni rangadón, sőt Julio Ricardo Cruzt sem viszi el Firenzébe, miután elégedetlen az argentin csatár edzésmunkájával.

A szakvezető a vasárnapi, Genoa elleni - 0-0-ra végződött - bajnokit követően kikelt magából, mondván: játékosai nem tartják be a taktikai utasításokat, így komoly változások várhatók a csapatnál.

Ami a hét közi fordulót illeti, a milánóiaknak ugyanannyi, míg a Fiorentinának eggyel kevesebb pontja van, mint a listavezető Udinesének, azaz a firenzei meccs akár az új éllovasról is dönthet. A hazaiaknak ugyanakkor hiányozni fog a góllövőlistát hét találattal vezető Alberto Gilardino, akit két meccsre eltiltottak, mert vasárnap szándékosan kézzel szerzett gólt.

A Fiorentina egyébként kedden fellebbezést nyújtott be az olasz szövetséghez az eltiltás miatt. A firenzei együttesnél azt remélik, hogy a fellebbviteli bizottság eltörli a büntetést, vagy legalább felére csökkenti azt, így Gilardino szombaton, a Siena ellen már játszhatna.

A meglepetésre első udineiek Cataniába látogatnak, amely nem lesz könnyű kirándulás, ugyanis a szicíliai gárda mindössze két pont hátránnyal hatodik a tabellán. Az Udineséhez hasonlóan 17 pontos SSC Napoli a sereghajtó Regginát fogadja, míg a szintén élcsoporthoz tartozó AC Milan a Sienát látja vendégül.

A Juventus Bolognában lép pályára, míg a várakozásoktól messze elmaradó AS Roma ezúttal saját közönsége előtt a Sampdoria ellen javíthat.

A Serie A 9. fordulójának a programja:
AC Milan - Siena 20.30
AS Roma - Sampdoria 20.30
Bologna-Juventus 20.30
Catania-Udinese 20.30
Chievo-SS Lazio 20.30
Fiorentina-Internazionale 20.30
Genoa-Cagliari 20.30
Lecce-Palermo 20.30
SSC Napoli-Reggina 20.30
Torino-Atalanta 20.30

Az állás:
1. Udinese 8 15- 6 17 pont
2. Internazionale 8 13- 5 17
3. Napoli 8 11- 7 17
4. AC Milan 8 12- 6 16
5. Fiorentina 8 12- 7 16
6. Catania 8 9- 5 15
7. Lazio 8 15-11 13
8. Genoa 8 10- 7 13
9. Atalanta 8 8- 7 13
10. Juventus 8 7- 6 12
11. Palermo 8 11-13 12
12. Siena 8 6- 6 9
13. Lecce 8 8-10 9
14. Sampdoria 8 6-11 7
15. AS Roma 8 9-15 7
16. Cagliari 8 4-10 7
17. Bologna 8 6-12 6
18. Chievo 8 5-11 6
19. Torino 8 7-12 5
20. Reggina 8 6-13 5