Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán kihirdette annak a 23 férfi és 10 női labdarúgónak a nevét, akik közül a tagországok szövetségi kapitányai jövő év elején kiválasztják a FIFA Év Játékosát.

A FIFA december elején fogja bejelenteni annak a három-három labdarúgónak a nevét, akik a legtöbb voksot kapták, a végső sorrend pedig a január 12-én derül ki a zürichi Operaházban megrendezendő FIFA-gálán.

A férfiaknál a legesélyesebb a játékosok által nemrég az év labdarúgójának választott Cristiano Ronaldo. A portugál válogatott és a Manchester United tehetsége idén megnyerte csapatával az angol bajnokságot és a BL-t is, összesen 42 gólt szerezve. A támadó már tavaly is komoly eséllyel indult a címért, akkor Kaká és Messi mögött harmadik lett a versenyben.

A nőknél is a tavalyi három dobogós reménykedhet a leginkább, akkor a brazil Marta diadalmaskodott, és komoly esélye van rá, hogy idén is ő kapja az elismerést.

Összesen 14 ország képviselője került be a legjobb 23-ban, a legtöbbet természetesen az Eb-győztes spanyol válogatott adja. Ami a bajnokságokat illeti, az angol és spanyol első osztályban szerepelnek a legtöbben (előbbiben 10-en, utóbbiban pedig 8-an). A tavalyi évben ez az arány még fordított volt, akkor a Primera Divisiónt 10-en, míg a Premier League-t 9-en képviselték.

A lista kihirdetése után azonnal megindultak a találgatások. A The Guardian című brit lap szerint C. Ronaldo és Messi a két legesélyesebb a cím elnyerésére. A Sky Sport szerint is Ronaldo lesz a befutó, ugyanakkor hozzáteszi, hogy a tavalyi győztes Kaká mellett Fernando Torres és Iker Casillas is ott lehet a végső elszámolásnál.

Az AS spanyol sportnapilap magától értetődően valamelyik hazai játékosnak, elsősorban Torresnek adná a díjat. Az edzők közül elsőként Luis Fellipe Scolari szólalt meg a témában, a Chelsea mestere saját középpályása, Frank Lampard mellett foglalt állást.

A FIFA Év játékosa-cím jelöltjei, férfiak:
Emmanuel Adebayor (togói, Arsenal), Sergio Agüero (argentin, Atlético Madrid), Andrej Arsavin (orosz, Zenit), Michael Ballack (német, Chelsea), Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), Iker Casillas (spanyol, Real Madrid), Deco (portugál, Chelsea), Didier Drogba (elefántcsontparti, Chelsea), Samuel Eto'o (kameruni, FC Barcelona), Cesc Fabregas (spanyol, Arsenal), Steven Gerrard (angol, Liverpool), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Inter), Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona), Kaká (brazil, AC Milan), Frank Lampard (angol, Chelsea), Lionel Messi (argentin, Barcelona), Franck Ribéry (francia, Bayern München) , Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), John Terry (angol, Chelsea), Fernando Torres (spanyol, Liverpool), Ruud van Nistelrooy (holland, Real Madrid), David Villa (spanyol, Valencia), Xavi (spanyol, Barcelona).

Nők:
Nadine Angerer (német), Shannon Boxx (amerikai), Cristiane (brazil), Daniela (brazil), Marta (brazil), Birgit Prinz (német), Christine Sinclair (kanadai), Kelly Smith (angol), Hope Solo (amerikai), Ingvild Stensland (norvég).