Vágólapra másolva!
A legutóbbi idegenbeli veresége után ezúttal győztesen hagyta el a pályát a Liverpool labdarúgócsapata, amely a Premier League 13. fordulójában 2-0-ra győzött a Bolton otthonában, míg az idei szezonre nagyon összeállt Aston Villa ugyancsak vendégként győzte le az Arsenalt. A Bundesligában Hajnal Tamás góllal járult hozzá a Dortmund kiütéses sikeréhez, a Bayern pedig két percen belül adta le kétgólos előnyét Mönchengladbachban. A Real Madrid elbukta edzője, Bernd Schuster állásáért vívott meccsét Valladolidban, így könnyen lehet, hogy a német trénert hamarosan menesztik a királyi gárda vezetői.

Rafa Benítez irányításával a legjobb idénykezdetet produkálta a Liverpool labdarúgócsapata, amely ugyan a héten kikapott a Tottenhamtől, s így kiesett a Ligakupából, de azért így is esélyesként utazott Boltonba.

Ráadásul azzal a ténnyel, hogy egyrészt a Chelsea-vel azonos pontszámmal a bajnokság második helyén áll, másrészt 2007 óta nem kapott ki egymást követő két idegenbeli mérkőzésén (két hete ugyancsak a Tottenham tréfálta meg Gerrardékat).

A felek legutóbbi nyolc mérkőzése közül haton a hazai csapat úgy győzött, hogy nem kapott gólt. Ami az összmérleget tekinti: a találkozó előtt 29 döntetlen mellett 46 Liverpool-sikert és 35 Bolton-győzelmet könyveltek el a statisztikusok, a Premier League történetében azonban a 'Pool 4 döntetlen és 3 vereség mellett 11 alkalommal győzte le riválisát (Boltonban 3-3-3 volt a mérleg).

Az első valamirevaló helyzetre 22 percet kellett várni, ekkor Gerrard kapott kiugratást a 16-oson belül, okosan visszagurított, az érkező Kuyt pedig 13 méterről, jobbról a lécet találta el. Hat perc múlva már nem hibázott a holland, egy baloldalról középre szálló labdát 10 méterről okosan úgy fejelt a jobb sarokba, hogy Jaaskelainen kapusnak esélye sem maradt a hárításra (0-1).

A második félidő elején óriási egyenlítési lehetőséget hagyott ki a Bolton. Davies kiváló labdát adott Gardnernek, a cserekét beállt játékos kicselezte Reina kapust, majd az ötös bal csücskénél az üres kapu előtt elcsúszott. (Agger pedig olyan lendülettel sprintelt vissza, hogy a kapufának csúszott, egy Bolton-támadó pedig át is esett rajta - a televíziós felvételek szerint az ütközéssorozatot a védő foga bánta.)

Elégedetlennek tűnt Benítez is, aki lekapta a pályáról a döntésért szemmel láthatóan neheztelő Robbie Keane-t, pályára küldte Fernando Torrest, aki a 73. percben kiharcolta a második liverpooli gólt. Egy előrevágott labda két védő között a spanyol csatárt találta meg, aki addig bűvészkedett, amíg néhány csellel tisztára játszotta magát, középen még két védő nézte, ahogy beadására Gerrard messziről berobbanva a kapu jobb oldalába fejelt (0-2).

Getty Images

Agbonlahor, Martin O'Neill és a Villa: figyelem, jövünk!

Az Arsenal hazai pályán fogadta az idei szezonra a négy nagy komoly riválisává felnövő Aston Villát, és a birminghamiek eddigi teljesítményét elnézve talán nem is annyira meglepő vereséget szemvedett. A vendégcsapat remek játékára jellemző, hogy Martin O'Neill a mérkőzés folyamán nem cserélt, ráadásul az Oroszlánok azt is elbírták, hogy Ashley Young a huszadik percben büntetőt hibázzon.

A Fülöp Mártonnal felálló Sundarlend a félidőben még egygólos hátrányban volt, végül azonban 2-1-re győzött a Blackburn Rovers vendégeként.

Elszenvedte első vereségét Harry Redknapp vezetésével a Tottenham Hotspur: a londoniak Gera Zoltán csapata, a városi rivális Fulham otthonában kaptak ki, a magyar válogatott középpályás a 87. percben csereként lépett pályára.

A címvédő Manchester United az Old Traffordon rendkívül könnyedén nyert az újonc Stoke City ellen.

A Newcastle a hajrában Owen és Martins góljaival fordított a Wigan ellen, azonban mielőtt újabb három pontot ünnepelhetett volna St. James's Park közönsége, az utolsó pillanatban az ex-Szarka középhátvéd, Titus Bramble góljával végül pontot mentett a csaknem a teljes második félidőt emberhátrányban teljesítő vendégcsapat.

A Chelsea a bombaformában játszó, a West Brom elleni duplával az idei bajnokságban már tíz gólnál járó Anelka vezérletével simán győzött az Albion vendégeként, így jobb gólkülönbségével továbbra is vezet a Liverpool előtt.

Eredmény, Premier League, 13. forduló:
Bolton Wanderers - FC Liverpool 0-2 (0-1)
gól:
Kuyt (28.), Gerrard (72.)

Arsenal - Aston Villa 0-2 (0-0)
gól:
Clichy (70., öngól), Agbonlahor (80.)

Blackburn Rovers - Sunderland 1-2 (1-0)
gól:
Samba (45.), illetve K. Jones (49.), Cissé (72.)

Fulham - Tottenham Hotspur 2-1 (1-0)
gól
: Davies (33.), A. Johnson (70.), illetve Campbell (81.)

Manchester United - Stoke City 5-0 (2-0)
gól:
C. Ronaldo (3., 89.), Carrick (45.), Berbatov (49.), Welbeck (84.)

Newcastle United - Wigan Athletic 2-2 (0-1)
gól:
Owen (80.), Martins (87.), illetve Taylor (3.), Bramble (89.)
kiállítva: Boyce (54. Wigan)

West Ham United - Portsmouth 0-0

West Bromwich Albion - Chelsea 0-3 (0-3)
gól:
Bosingwa (34.), Anelka (38., 45.)

Az állás:
1. Chelsea 13 32-4 32 pont
2. FC Liverpool 13 21-8 32
3. Manchester United 12 25-10 24
4. Arsenal 13 25-15 23
5. Aston Villa 13 22-16 23
6. Hull City 12 17-19 20
7. Everton 12 18-20 18
8. Portsmouth 13 13-18 18
9. Fulham 12 12-11 17
10. Middlesbrough 12 13-17 17
11. Sunderland 13 12-19 15
12. Bolton Wanderers 13 11-15 14
13. West Ham United 13 16-22 14
14. Stoke City 13 13-24 14
15. Manchester City 12 24-20 13
16. Wigan Athletic 13 15-18 13
17. Newcastle United 13 17-22 13
18. Blackburn Rovers 13 14-24 13
19. Tottenham Hotspur 13 16-20 12
20. West Bromwich Albion 13 10-24 11

Verhető ellenfelekkel találkoznak a nagyokhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20081114-real-madrid-schuster-allasa-a-tet-valladolidban.html?pIdx=1