Vágólapra másolva!
Csendes első félidők után hihetetlen második játékrészekre került sor a Premier League 22. fordulójának szombati mérkőzésein. A Manchester United Berbatov 90. percben szerzett góljával győzte le a Boltont, és ezzel megelőzte az eddigi listavezető Liverpoolt, amely majd hétfőn lép pályára. A Chelsea a 88. percben még égett otthon a legrosszabb idegenbeli mérleggel rendelkező Stoke ellen, ám a Kékek Belletti és Lampard révén fordítotak, és ezzel minden bizonnyal megmentették Luiz Felipe Scolari állását.

A Manchester United a Wigan elleni győzelemmel megérkezett a Liverpool mögé, így a Vörös Ördögök úgy léphettek pályára Boltonban, hogy ha nyernek a Wanderers ellen, akkor átveszik a vezetést a tabellán.

A Wigan ellen megsérült Rooney három hétre kidőlt, így Tévez került a MU csatársorába, hátul Evans pótolta Ferdinandot, a hazaiak kispadján pedig ott ült a magyar cserekapus, Bogdán Ádám. Nem ugrottak egymásnak a csapatok, az első izgalmat az okozta a meccsen, amikor egy szurkoló befutott a kezdőkörbe, ahol egy piros-fehér sálat lengetett, a kissé lassan reagáló biztonságiak végül levitték a "betolakodót".

A lelkesen védekező boltoniak néha támadtak is, Muamba például olyat próbált, ami kilenc bajnoki óta senkinek nem sikerült, bevenni Van der Sar kapuját, de a holland óriás ezt a lövést is hatástalanította. Az első félidő utolsó negyedóráját megnyomta a bajnok, Cristiano Ronaldo fejesét azonban Jaaskelainen kiszedte, a finn kapus később a portugál szabadrúgását, majd Anderson balos löketét is kivédte.

A második félidő elején Davies ívelt fejese ment el centikkel a vendégek kapuja fölött, aztán Ronaldo volt kétszer is túl önzetlen, mindkétszer a passzt választotta, pedig viszonylag üresen lódult meg a bal oldalon, és akár lőhetett is volna. Szabadrúgásból aztán kétszer is tesztelte Jaaskelainent a FIFA-nál is a legjobbnak ítélt portugál sztár, de a Bolton kapusa ezúttal is nyerte kettőjük párharcát.

A Bolton szinte csak védekezett, tízpercenként azért futotta egy-egy kontrára, az egyik ilyen végén Muamba lövésébe Davies tette bele a fejét az ötösön, de ez is elzúgott a léc fölött. Ronaldo sokadszor sem tudott túljárni Jaaskelainen eszén, hiába hámozta át magát két védőn, spiccel elengedett lövését is fogta a hazai kapus.

A 89. percben azonban Jaaskelainen sem tudott közbeavatkozni, egy eladott labdából indult a MU-támadás, amelynek végén Tévez jobbról ívelt középre, és Berbatov négy méterről a hálóba fejelt. Sir Alex Ferguson csapata ezzel megelőzte a Liverpoolt, amely hétfőn lép pályára a városi vetélytárs Everton ellen az Anfielden, ráadásul már tíz bajnoki óta bevehetetlen a MU kapuja.

A Chelsea az idény során már nem számíthat a térdszalagszakadást szenvedett Joe Cole játékára, de a londoniaknak a válogatott középpályás nélkül is kötelező feladat lett volna a legrosszabb idegenbeli mérleggel rendelkező Stoke City legyőzése.

Drogbát még a keretbe sem nevezte Scolari, Terry pedig a melegítés során sérült meg, a csapatkapitányt Alex váltotta a védelem tengelyében. Kalou Lampard szabadrúgása után megszerezhette volna a vezetést a Kékeknek, de rontott, majd egy elmaradt tizenegyes miatt reklamálhatott, amikor három perccel az előző eset után Shawcross szerelési kísérlete után került fölre a 16-oson belül.

A félidő 0-0-val zárult, a szünet után pedig Ballack puskázott el nagy ziccert, de Malouda beadása után melléfejelt. A Stoke viszont első kapuralövéséből gólt szerzett, Beattie indítása után a két védő által gyötört Delap pöckölte el a labdát a kivetődő Cech fölött.

Az újonc nagyon közel állt idénybeli első idegenbeli sikeréhez, de a 88. percben két Chelsea-csere összehozta az egyenlítést, Di Santo lefejelt labdáját Belletti közelről stukkolta a hálóba. A 94. percben a fordítás is összejött a Kékeknek, Lampard csapott le egy lecsorgó labdára, és a Chelsea mezében 400. mérkőzésén szereplő klasszis ballal, 15 méterről a kapu jobb sarkába bombázott, amivel könnyen lehet, hogy Scolari állását is megmentette.

Forrás: AFP

Lampard győztes gólja csak a stewardot hagyta hidegen

A négy nagy mellé felnőtt Aston Villa is begyűjtötte a három pontot, miután fordítani tudott Fülöp Márton csapata, a Sunderland otthonában. Félidőben még a Sunderland vezetett, Edwards szabadrúgása után Collins bólintott, és úgy tűnt, a Villa nem tudja megtörni az északkeleti csapatok elleni rossz sorozatát.

A fordulást követően azonban Ashley Young előkészítése után az utóbbi időben gólerősen futballozó Milner egyenlített (bár a hazaiak kezezést reklamáltak), aztán Young kiállítása után Barry büntetőből bevitte a győztes találatot. Fülöp a tizenegyes előtt sárga lapot kapott, mivel azt reklamálta, hogy Agbonlahort a 16-oson kívül buktatták, a tudósítások szerint lehet, hogy igaza volt a magyar portásnak. Mindenesetre a birminghamiek végül 2-1-re nyertek, és ezzel tízmeccsesre növelték veretlenségi sorozatukat.

A Kakára vadászó Manchester City Zabaleta bombagóljával, a második félidő nagy részét emberhátrányban játszva gyűrte le a Wigant, a Blackburn a fordulás után szórta meg a Newcastle-t (a Szarkáknál Kádár Tamás a kispadon ült), a West Bromwich pedig a duplázó szlovén Koren vezérletével intézte el a Borót, és ezzel elmozdult az utolsó helyről, ahol jelenleg a vasárnap pályára lépő Tottenham tanyázik.

Halmosi Péter csapata, az újonc Hull City kétgólos vereséget szenvedett a vendég Arsenaltól. A magyar játékos helyet kapott a hazaiak kezdő tizenegyében, majd az 53. percben lecserélték.

Premier Leauge, 22. forduló:
Bolton Wanderers - Manchester United 0-1 (0-0)
gól:
Berbatov (90.)

Blackburn Rovers - Newcastle United 3-0 (0-0)
gól:
McCarthy (61., 11-esből), J. Roberts (66., 86.)

Sunderland - Aston Villa 1-2 (1-0)
gól:
D. Collins (11.), illetve Milner (60.), Barry (80., 11-esből)
piros lap: A. Young (72., Aston Villa)

West Bromwich Albion - Middlesbrough 3-0 (1-0)
gól: Brunt (4.), Koren (54., 67.)
piros lap: Digard (62., Middlesbrough)

Manchester City - Wigan Athletic 1-0 (0-0)
gól
: Zabaleta (53.)
piros lap: Dunne (54., Manchester City)

Chelsea - Stoke City 2-1 (0-0)
gól: Belletti (88.), Lampard (94.), illetve Delap (60.)

Hull City - Arsenal 1-3 (0-1)
gól:
Cousin (65.), illetve Adebayor (30.), Nasri (82.), Bendtner (87.)

A bajnokság állása:
1. Manchester United 21 34-10 47 pont
2. FC Liverpool 21 35-13 46
3. Chelsea 22 42-13 45
4. Aston Villa 22 37-24 44
5. Arsenal 22 37-24 41
6. Everton 21 29-25 35
7. Wigan Athletic 22 25-23 31
8. Hull City 22 29-42 27
9. Fulham 19 18-14 26
10. West Ham United 21 26-30 26
11. Manchester City 21 39-30 25
12. Bolton Wanderers 22 22-30 23
13. Newcastle United 22 28-37 23
14. Sunderland 22 23-32 23
15. Portsmouth 20 21-33 23
16. Blackburn Rovers 21 25-36 21
17. Middlesbrough 22 18-33 21
18. Stoke City 22 19-35 21
19. West Bromwich Albion 22 20-37 21
20. Tottenham Hotspur 21 20-26 20