Vágólapra másolva!
Az arab tulajdonosok pénzének köszönhetően a Manchester City januárban már több, mint 40 millió fontot költött új igazolásokra (Craig Bellamy, Nigel de Jong és Kolo Touré érkezett), és világrekordnak számító ajánlatot tett az AC Milan középpályásáért, Kakáért, aki végül nemet mondott az egyesületnek. A csapat mestere, Mark Hughes szerint azonban továbbra is ráférne az erősítés a keretre, és az angol lapok szerint a napokban két újabb játékos érkezhet Manchesterbe.

A Newcastle United kapusáért, Shay Givenért például már három ajánlatot is tettek a manchesteriek: először három, majd öt, végül hatmillió fontot kínáltak az írért, aki a hétközi fordulóban már nem is védett. A Newcastle azonban eddig nem volt hajlandó őt elengedni, mire Given a minap elszánta magát a végső lépésre, és átigazolási kérelmet nyújtott be a klubnál. Mindez alapján valószínű, hogy akár órákon belül létrejön az üzlet, és Given Manchesterben folytatja pályafutását.

Ennél bonyolultabb a Blackburn Rovers paraguayi csatárának, Roque Santa Cruznak a helyzete, akit tulajdonképpen azóta emlegetnek a City lehetséges erősítéseként, hogy a manchesterieknél Mark Hughes lett a vezetőedző. Hughes ugyanis korábban éppen a Blackburnnél dolgozott, és Santa Cruz nagy kedvence volt, a paraguayi pedig maga sem titkolta, hogy szívesen követné edzőjét egy ambiciózus egyesülethez. Az angol lapok szerint a manchesteriek januárban már több ajánlatot is tettek a blackburnieknek Santa Cruzért, és már 18,5 millió fontnál tart a licit. A Rovers mestere, Sam Allardyce szerint azonban amíg nincs megfelelő utánpótlás Santa Cruz helyére, addig nem adják el a csatárt - márpedig a Blackburn eddig még nem vett csatárt. Az angol lapok persze erre is tudják a megoldást: szerintük ha a City elmegy 20 millióig, akkor a Rovers igent mond, és rögtön megveszi a Portsmouth hórihorgas csatárát, Peter Crouch-ot.

További átigazolási hírek
A Hertha BSC leigazolta az AS Monaco argentin védőjét, Leonardo Cufrét. A Newcastle United bejelentkezett a portugál Sporting középpályásáért, Miguel Velosóért, és közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Bolton Wanderers középpályását, Kevin Nolant. A Reading középpályása, James Harper a Middlesbrough-ba tart.
A Hoffenheim kiszemeltje a brazil Flamengo fiatal védője, Fabricio. Az Aston Villa magyar középpályása, Stieber Zoltán a német másodosztályú Koblenzbe igazolt. A Juventus középpályása, Claudio Marchisio 2014-ig meghosszabbította szerződését. A Sampdoria leigazolta a Cagliari védőjét, Michele Ferrit. Az Udinese új szerzeménye a harmadosztályú Cesena argentin középpályása, Villar Rodríguez. Az Internazionale nigériai csatára, Victor Obinna kölcsönbe a Real Betishez került. A Lazio szeretné kölcsönvenni az AC Milan ausztrál kapusát, Zeljko Kalacot.

www.infosport-focivilag.hu