Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona hívei számára egyelőre álomszerűen alakul a szezon, hiszen csapatuk nagy fölénnyel vezeti a spanyol bajnokságot, miközben többnyire szemet kápráztatóan játszik. Ebben nagy szerepe van a nyáron igazolt brazil jobbhátvédnek, Daniel Alvesnek, aki villámgyorsan közönségkedvenc lett a Camp Nou stadionban látványos, ugyanakkor rendkívül hasznos játékával.

- A Barcelona szezonja eddig hihetetlenül alakul...
- Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy tökéletes a csapatszellem. A játékosok nagyon motiváltak, mert az együttes pár éve semmilyen trófeát nem nyert. Ha egy ilyen nagy klub, mint az FC Barcelona, hosszabb ideig nagyobb siker nélkül marad, akkor nehéz helyzetbe kerül. Most sikerült összegyűjteni egy rendkívül ambiciózus futballistákból álló gárdát, és remélem, hogy a sikerek sem maradnak el.

- Bő egy éve még úgy tűnt, hogy a Chelsea játékosa lesz. Szerencsésnek érzi magát, hogy végül a Barcelonához szerződött?
- Igen, mert azt hiszem, hogy a legjobb időben a legjobb klubhoz igazoltam. A klub futballfilozófiája passzol az enyémhez, így amikor megtudtam, hogy a Barca is érdeklődik irántam, nem kellett sokat gondolkoznom. Nagyon boldog vagyok, hogy itt játszhatok.

- Pedig eleinte úgy tűnt, hogy nehezére esik a beilleszkedés, főleg taktikailag.
- Az újrakezdés mindig nehéz a klubváltás után, főleg egy olyan egyesületnél, mint a Barcelona, ahol a szokottnál is nagyobbak az elvárások. De így legalább volt honnan fejlődnöm, tudtam, hogy többet kell nyújtanom. Jobb, mintha rögtön az első meccsen fantasztikusan játszottam volna, és az emberek mindig azt a kiemelkedő teljesítményt várnák tőlem. A csapattársaim nagyon sokat segítettek a beilleszkedésben, és ennek köszönhetően viszonylag gyorsan ment minden, azóta pedig otthon érzem magam.

- Mit gondol, a Lionel Messivel alkotott jobbszárny a legjobb a világon?
- Mindig is azt mondtam, hogy Messi személyében nálunk játszik a világ legjobb focistája. Nagy megtiszteltetés és öröm, hogy vele együtt futballozhatok.

- Messivel hogyan gyakorolnak, miként alakították ki ezt a szinte hibátlan összhangot?
- Sokat szoktunk viccelődni azon, hogy a játékunk mennyire ösztönös. Nincsen egy speciális edzésmódszer, amivel felkészülnénk a meccsekre, egyszerűen csak megértjük egymást, és ezzel hozzá tudunk tenni valamit a csapatjátékhoz, ez a legfontosabb.

- Említette, hogy jó a csapatszellem a klubnál. Ez a pályán kívülre is vonatkozik, szoktak közös programokat szervezni?
- Amikor csak tehetjük, akkor igyekszünk közösen csinálni valamit. Természetesen a klubon kívül is vannak barátaink, de a Sevilla egykori edzőjétől, Joaquín Caparróstól megtanultam, hogy a csapattársaknak mindig egy nagy családként kell viselkedniük, hiszen gyakran több időt töltenek el együtt, mint az igazi családtagok. A Barcánál fantasztikus a hangulat az öltözőben, remekül érezzük magunkat együtt, és szerintem a futballnak, a játéknak erről kell szólnia. Nagy örömmel tölt el, hogy tagja lehetnek ennek a közösségnek.

Forrás: AFP

- A brazilos játékstílus mellett sokak szerint van önben valami a német munkamorálból is. Egyetért ezzel?
- Azt hiszem, sikerült jól kombinálnom a játékomban ezt a két komponenst: a brazilos energiát és szenvedélyt az európai munkamorállal. Igazából csak Spanyolországban lettem profi focista, és szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen jól sikerült. Minden meccset úgy kezelek, mintha az utolsó lenne, és igyekszem minden pályán töltött percet élvezni. Mindig is azt mondtam, hogy szerencsés vagyok, amiért a labdarúgás a munkám, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek, a szurkolók szeretete pedig igazi megtiszteltetés. Minden nap igyekszem megmutatni, hogy a futball szenvedély a számomra.

- A gyermekkora, a neveltetése is hozzájárult ehhez a szemlélethez?
- Igen, úgy vélem, ha az ember nehéz időkön megy keresztül, akkor jobban megtanulja megfelelően értékelni a dolgokat. Nekem voltak nehéz időszakok az életemben, de ha most visszatekintek, akkor azt mondhatom, hogy megérte szenvedni azért, hogy idáig eljussak.

- Milyen ember a Barca edzője, Josep Guardiola?
- Őszintén szólva olyan, mintha egyike lenne a játékosoknak. Olyan intenzitással éli át a meccseket, mintha játszana, de ugyanakkor képes kívülről, intelligensen figyelni a játékot. Úgy tekintünk rá, mint a keret egyik tagjára, és a fizikai állapota alapján akár még mindig játszhatna is csapatban. Hatalmas tapasztalattal rendelkezik, és már focistaként is olyan típus volt, aki szervezte a játékot, és kicsit más szemmel nézte a mérkőzéseket. Azt hiszem, ő a tökéletes edző a Barcelona számára.

Forrás: EPA

- Hogyan viselkedik a mérkőzések napján?
- Guardiola olyan edző, aki mindig azt nézi, hogy mi a legjobb a csapat számára, és nem elfogult egyetlen focista irányában sem. A kezdő tizenegyet sohasem árulja el előre, szóval az ember nem tudhatja, hogy kezd-e, vagy kispados lesz, esetleg még a keretből is kimarad.

- Olyan nagy fölénnyel vezetik a tabellát, hogy néha úgy tűnik, ebben a bajnokságban már csak saját magukat verhetik meg.
- A futballban egyetlen mérkőzésen bárki legyőzhet bárkit. Éppen ezért kell mindig maximális koncentrációval játszani, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. Ilyen volt az Osasuna elleni mérkőzés is, ahol a sereghajtó ellen játszottunk, de egyáltalán nem így tekintettünk a meccsre, hiszen tudtuk, hogy Pamplonában nagyon nehéz nyerni. Éppen azért tudtuk a hajrában megfordítani a találkozót, mert nem pánikoltunk, hanem megőriztük a nyugalmunkat. Tudtuk, mit kell tennünk, és megmutattuk, hogy a Barcelona akkor is nagy csapat, ha nehéz helyzetbe kerül.

- Gondolja, hogy a Barca minden trófeát megnyerhet a szezonban?
- Amíg mindegyik sorozatban versenyben vagyunk, addig ennek a lehetőségét sem zárhatjuk ki. Ugyanakkor nem szabad túlságosan beleélni magunkat a dologba, mert ha csak ezzel foglalkozunk, akkor könnyen üres kézzel maradhatunk. Mindig a soron következő mérkőzésre kell koncentrálni. Egyelőre jól állunk a bajnokságban, a spanyol kupában és a Bajnokok Ligájában is, és ahogy közeledik az idény vége, úgy tudunk egyre jobban a végső céljainkra összpontosítani. Addig azonban a földön kell maradnunk, és szerénynek kell lennünk, tudatában annak, hogy a jelenlegi munkát folytatva jó úton haladunk.

Forrás: www.guillembalague.com
www.infosport-focivilag.hu