Vágólapra másolva!
A Manchester United legyőzését követően újabb jelentős feladat vár Gera Zoltán csapatára, a Fulhamre, amely ezúttal a Liverpoolt fogadja.  A listavezetőre is komoly erőpróba vár, hiszen az ötödik helyen álló Aston Villa látogat az Old Traffordra.

A világbajnoki selejtezők előtti fordulóban a Fulham Gera Zoltán parádés találatának is köszönhetően 2-0-ra nyert a címvédő ellen, s ezzel hozzásegítette a liverpooliakat, hogy egypontnyira megközelítsék legfőbb riválisuka. A Fülöp Mártonnal felálló Sunderland ezúttal a West Ham United vendégeként lép pályára, míg a Halmosi Pétert foglalkoztató Hull City a Portsmouth-t fogadja.

Az angol közvélemény ebben a fordulóban leginkább Newcastle-ra figyel, hiszen bemutatkozik a hazaiak új vezetőedzője, Alan Shearer, aki játékosként a klub legjobb góllövője volt. A korábbi kiváló támadónak szakvezetőként a Chelsea ellen kell bizonyítania.

"El lehet képzelni, milyen hangulat lesz majd. Alan Shearer egy isten a szurkolók szemében, erre rá is szolgált. Biztos vagyok benne, hogy a játékosaira is hat majd. Csak akkor nyerhetünk, ha a legjobb formánkat hozzuk" - nyilatkozta Frank Lampard, a Chelsea középpályása.

Premier League, 31. forduló, szombat:
Blackburn Rovers - Tottenham Hotspur 13:45
Arsenal - Manchester City 16
Bolton Wanderers - Middlesbrough 16
Hull City - Portsmouth 16
Newcastle United - Chelsea 16
West Bromwich Albion - Stoke City 16
West Ham United - Sunderland 16
Fulham - FC Liverpool 18:30

vasárnap:
Everton - Wigan Athletic 16
Manchester United - Aston Villa 17