Vágólapra másolva!
Keddi értesülések szerint 7 millió euró lelépési díjat követel Jürgen Klinsmann, a Bayern München labdarúgócsapatának előző nap menesztett edzője.

A Kaliforniából hazatért, 44 éves trénertől tíz hónap és sorozatos kudarcok után köszöntek el a sikerekhez szokott bajorországi csapat vezetői, s ideiglenes utódául a hátra lévő őt mérkőzésre az ismert szakembert, Jupp Heynckest nevezték ki. Mivel a 2006-os németországi világbajnokságon a válogatottal bronzérmes Klinsmann eredeti megbízatása 2010 júniusáig szólt, állítólag mintegy 5 millió euró járna neki. Az immár volt edző azonban hivatalosan meg nem erősített hírek szerint 7 milliót követel.

Klinsmann menesztése a szakemberek körében, illetve a sajtó számára nem okozott meglepetés. Általános volt az a vélemény, hogy a hagyományosan konzervatív klub képtelen volt megemészteni a tavaly szeptemberben kinevezett edző "forradalminak" nevezett koncepcióját, amelynek megvalósítása, így például egy ultramodern edzőközpont létrehozása, továbbá a tréner által óhajtott, köztük amerikai és mexikói személyek alkalmazása nem kevés pénzébe került az együttesnek.

S miután a sikerek elmaradtak, sőt Klinsmann irányítását súlyos kudarcok kísérték, a hangulat ellene fordult. Előbb csak a szurkolótábor követelte távozását, mostanra azonban a csapat vezetői, Franz Beckenbauer, Karl-Heinz Rummenigge és a menedzser Uli Hoeness is elpártoltak mellőle.

A volt válogatott kapuvédő és korábbi müncheni sztár, Oliver Kahn szerint természetes, hogy a rövidtávú sikereken alapuló Bayern-filozófia nem várhatta ki Klinsmann koncepciójának esetleges beérését. Hasonlóan vélekedett a ZDF televízió magyar származású sportkommentátora, Bela Réthy is, aki szerint a konzervatív Bayern nem tűri a "forradalmi" változásokat.

Az edzőkollégák túlnyomó többsége sajnálattal, de egyetértéssel vette tudomásul Jürgen Klinsmann menesztését, utalva arra, hogy elmaradtak az eredmények. Egyedül a válogatott jelenlegi edzője, Joachim Löw állt ki egykori főnöke mellett. Löw - aki 2006-ban még Jürgen Klinsmann alatt a válogatott másodedzője volt - erkölcstelennek tartotta, hogy a müncheniek egyedül az edzőt teszik meg bűnbaknak.

Klinsmann egyébként a Bayern második olyan edzője, aki mindössze tíz hónapon keresztül állt a csapat élén. Ugyanezt a negatív rekordot tartja Otto Rehhagel is, aki 1996 áprilisában ugyancsak tíz hónap után jutott hasonló sorsra.

Igaz, nem sokkal hosszabb ideig irányította a bajorokat az egykori magyar aranycsapat hátvédje, Lóránt Gyula, aki 1977 decemberétől pontosan egy évig volt a Bayern München edzője. Utóda, az ugyancsak magyar Csernai Pál már sikeresebbnek bizonyult, s 1978 decemberétől 1983 májusáig irányította a bajorokat.