Vágólapra másolva!
A labdát rúgta el először, nem volt leszorítva a keze, utolsó emberként szabálytalankodott - néhány azok közül a tévhiteken alapuló érvelések közül, amelyek szinte minden focimeccs-közvetítésben előkerülnek a játékvezetői ítéletek értékelésekor. Igaz, a szabálykönyv sem mindig egyértelmű, egyes passzusait pedig sehol a világon nem veszik komolyan. 

Ahogy mondani szokták, drámai fordulattal ért véget a Chelsea és a Barcelona múlt szerdai Bajnokok Ligája-elődöntője, amelyen Iniesta gólja a 93. percben juttatta döntőbe a katalánokat, és amely után úgy kellett kimenekíteni Angliából Tom Henning Övrebőt, a meccs norvég játékvezetőjét. A vendégek sikere sokakat eufóriába ejtett, ám talán még a Barca kedvelői között is akadtak olyanok, akik megsajnálták a Chelsea-t, nemcsak azért, mert az utolsó pillanatban csúszott ki a kezéből a továbbjutás, hanem mert az értékelések zöme szerint bírói tévedések egész sora sújtotta a londoniakat.

Az angolok négy meg nem adott büntetőt kértek számon a bírón, sőt még a spanyolok is egyetértettek abban, hogy Pique kezezése büntetőt érdemelt volna. Ugyanezt a véleményt csomagolta be maga a középhátvéd is, amikor a meccs után azt nyilatkozta: "ha lefújja a bíró, nemigen lehetett volna vitatkozni". Pedig ha igazat mondott, és valóban nem akarattal ért kézzel a labdához, akkor Övrebőnek van mivel védekeznie.

Van-e szándék?

A FIFA 2008-2009-es szabálykönyve alapján ugyanis csakis az minősül szabálytalanságnak, ha a játékos "szándékosan kézzel érinti a labdát (kivéve a saját büntetőterületén belül tartózkodó kapust)". A játékos szándéka azonban sokszor éppen olyan kifürkészhetetlen, mint a REAC átigazolási politikája, így legfeljebb hazugságvizsgálóval lehetne felderíteni egy-egy büntető megalapozottságát. Ennek hiányában a szabálykönyv két szempont figyelembe vételét ajánlja a kétes esetek eldöntésére: az egyik, hogy a kéz mozog-e a labda felé (nem a labda a kéz felé), a másik pedig a játékos és a labda közötti távolság, vagyis hogy mennyire váratlan a labda érkezése. Pique esete kiválóan rávilágít a szabály gyenge pontjaira, hiszen a bíró hiába is próbált volna ezen támpontok alapján eligazodni, a védő keze és a labda egyszerre közelített egymáshoz, miként számunkra azt is képtelenség volt eldönteni, hogy lett-e volna elég ideje Piquének arra, hogy elhúzza a kezét.

Övrebö vitatott ítéletei a Chelsea-Barca meccsen

Puhl Sándor már-már örökzöldnek számító, ha "a kéz keresi a labdát" értelmezése egy fokkal talán jobban kifejezi a szabály szellemét, azzal a kiegészítéssel, hogy egy végtagnak nincsen önálló akarata, és egy játékos bizonyos szituációkban - például fordulás közben - akár úgy is mozdíthatja a kezét a labda felé, hogy nem áll szándékában azt megérinteni. Sokan hisznek a leszorított kéz mítoszában, vagyis abban, ha a játékos keze nincs az oldalához szorítva, akkor automatikusan szabálytalanságot követ el. Ez természetesen nem így van, a kéz elrejtése vagy leszorítása ugyan biztosíthatja a játékvezetőt arról, hogy a játékos semmiképp sem akar szabálytalankodni, az ellenkezője azonban aligha bizonyítja a szabálytalanságot; mint a szabálykönyv is megjegyzi: "a kéz helyzete nem szükségszerűen jelenti, hogy ez egy szabálysértés".

Bár a labdarúgás szabályai csak ritkán változnak, a FIFA a nagy nemzetközi tornák előtt rendszerint a játékvezetők rendelkezésére bocsát egy pár oldalas iránymutatást arról, mire kell fokozattan odafigyelniük, az európai szövetség pedig félévente tart kurzust az elitbe tartozó bíróknak az egyes szabályok helyes értelmezéséről. Vágner László, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke szerint az UEFA egyik legjobb ilyen jellegű anyaga éppen a kezezéssel foglalkozott. "Ennek alapján szabálytalannak ítélhető az is, ha egy játékos a testének kiterjesztéseként használja a kezét, illetve ha a kéz nem természetes testtartásban, például vállmagasság felett van" - mondta Vágner, aki nemzetközi ellenőrként nyilvánosan nem értékelheti kollégái teljesítményét, így Pique kezezéséről sem beszélt, azt viszont kijelentette, a szándékosság kérdésében, ahogy több más pontban is, a gyakorlat már túllépett a szabálykönyvön.

A labdát elérte, a lábát eltörte

A leszorított kézhez hasonlóan általánosan elterjedt tévhit a labdarúgásban az is, hogy az utolsó védőként elkövetett szabálytalanság automatikusan kiállítást von maga után. Valójában a nyilvánvaló gólhelyzet megsemmisítése az, ami miatt a játékvezető köteles felmutatni a piros lapot, és bár a két helyzet gyakorta egybevág, mégsem jelent feltétlenül gólhelyzetet, ha a támadónak már nem keresztezi több védő az útját, hiszen meglehet, hogy éppen nem is a kapu irányába vezeti a labdát, és jutna még idő a védelem visszazárására.

Tévéközvetítésekben ugyancsak lefegyverző érvként szokták bevetni egy-egy bírói tévedés bizonyítására azt a megfigyelést, hogy egy játékos szereléskor először a labdához ért hozzá - még ha utána olyan határozottsággal söpörte is ki ellenfele lábait, hogy annak esélye sem maradt testi épségének megőrzésére. Vágner László azt mondja, ilyenkor meg kell különböztetni, hogy a szerelés oldalról vagy hátulról történt. Előbbi helyzetben valóban azt kell figyelni, hogy a becsúszó játékos előbb rúgja-e el a labdát, mint hogy találkozna a lendületben lévő játékos lábával, hátulról viszont az is szabálytalannak minősül, ha valaki elsőként ugyan a labdát éri el, de aztán - akár a másik lábával is - elsodorja az ellenfelét. Ebben az esetben csak akkor nem kell közbeavatkozni, ha a hátulról becsúszó játékos kizárólag a labdával találkozik, ez azonban meglehetősen ritkán fordul elő - teszi hozzá Vágner.

Forrás: AFP
Vágner László az 1998-as világbajnokságon

Érdekes dilemmát vet fel az a szituáció, amikor a védőjátékos megfogja a kapura törő támadó mezét, aki pedig ezt érzékelve azonnal a földre veti magát. Noha a szerelés rángatása nyilvánvalóan kifejezi az ellenfél szabálytalan megállításának szándékát, kérdés, hogy pusztán a szándékért jár-e büntetés, hiszen a szabálykönyv ezt csupán a lábbal elkövetett szabálytalanságok (az ellenfél megrúgása, elgáncsolása), illetve ütés esetén említi.

Egy erőteljes játékost sokszor nem lehet meggátolni az előrejutásban azzal, hogy megfogják a mezét, ha pedig mégis eldobja magát, azzal tulajdonképpen ő is vétkessé válik a bíró megtévesztésében, vagyis elvileg ellene kéne ítélni (sőt, "figyelmeztetni sportszerűtlen magatartásért"). A BL-elődöntőben valami ilyesmi történt Abidal és Drogba szintén vitatott tizenhatoson belüli találkozásánál, de a csatáron kívül megint csak nem tudhatja senki biztosan, hogy a francia vitte-e földre, vagy saját elhatározásból esett el.

Vágner szerint azonban nem így kell feltenni a kérdést. "Azt kell eldönteni, hogy szabályos szerelési kísérlet-e az, ha mezénél fogva visszahúznak valakit. Természetesen szabálytalan, tehát büntetni kell. Ilyenkor legfeljebb az vetődhet fel, hogy a támadó még a testi kontaktus előtt dobja fel magát, de ez inkább becsúszásnál fordul elő. Ha viszont a mezhúzás után rá is játszik az esetre, az attól még szabálytalanság."

A JB elnöke ugyanakkor elismeri, a játékvezetőknek manapság valóban a focisták szimulálása okozza a legnagyobb problémát, hiszen egy ütés eljátszása vagy egy tizenhatoson belüli műesés döntően befolyásolhatja a meccs kimenetelét. Ráadásul a színészkedők szigorúbb büntetése sem igazán szorította vissza a műesések számát, viszont megágyazott annak, hogy egy jogos tizenegyes elmaradását a bíró esetlegesen a sértett játékos kiállításával tetézze.

Gera esete a skót Dougallal a 2007-es török-magyaron

A játékvezető nem mérlegelhet - dehogynem!

Persze nem a színlelés az egyetlen olyan szabálytalanság, amelynek a kapcsán a játékvezetők rendre túllépnek az írott szabályokon, de legalábbis mérlegelni kezdenek. Kötelesek lennének például sárga lappal figyelmeztetni azokat a játékosokat, akik a pályán "szavakkal vagy mozdulatokkal" bírálják őket, de a gyakorlatban legtöbbször csak a hevesebben tiltakozókat hűtik le ezzel a módszerrel, ha pedig bizonytalanok saját döntéseikben, akkor még a komolyabb sértegetéseket is meg lehet úszni következmények nélkül.

Vélhetően Ballack szavai és mozdulatai sem az ítélet nagyszerűségét méltatták

Tévedésen alapul az a közhiedelem is, hogy a kapitányi karszalag felhatalmazza annak viselőjét a reklamálásra, hiszen "a csapatkapitánynak, noha felelős csapatának magatartásáért, a játékszabályok szerint nincsenek különleges jogai" - áll a FIFA szabályzatában.

E helyen nem akarjuk azt vitatni, hogy a szabálykönyv egyes hiányosságai, illetve a szabadabban értelmezett előírások hozzátartoznak-e a játék varázsához, ugyanakkor a játékszabályok között találhatunk olyanokat is, amelyek bár egyértelműen fogalmaznak, mégsem tartja be őket senki sem. Ilyen például az ezredfordulón bevezetett és azóta is érvényben lévő hat másodperces szabály, vagyis hogy a kapus ennyi ideig tarthatja a kezében a labdát, míg korábban négy labdával megtett lépésben szabták meg a mozgásterét. A gyakorlatban a kapusok hat másodperc letelte után általában még javában fürkészik, hogy kit hozhatnának játékba, emiatt megítélt közvetett szabadrúgást azonban nem tudunk felidézni az emlékezetünkben.

Ugyancsak elnézőbbek a játékvezetők, amikor egy csapat szögletet vagy a hasonló helyről pontrúgást végez el. Noha elvileg a pálya minden pontján azonos szabályok érvényesek, ilyenkor szinte "törvényen kívüli" területté válik tizenhatos, s általában a látványosan nyúló mezek és a birkózókat idéző fogások felett is szemet hunynak a bírók. Vágner László is belátja, hogy egy-egy szögletnél akár három tizenegyest is meg lehetne ítélni, ez azonban kivitelezhetetlen.

"Amikor a spanyol kollégák elkezdték befújni ezeket az eseteket, hatalmas balhék kerekedtek belőle, hiszen a visszajátszások alapján a másik fél is mindig rá tudott mutatni egy olyan jelenetre, amikor az ő játékosát húzták-vonták szabálytalanul" - mondja. "A játékvezetőkben ki kell, hogy alakuljon a felelősségérzet. Nagyon nehéz felvállalni olyan döntéseket, amelyek nem követik a nemzetközi gyakorlatot. A 93. percben közvetett szabadrúgást ítélni, mert egy kapus hét másodpercig tartotta a labdát, vagy újrarúgatni egy tizenegyest, nem egyszerű eset. A játék szelleme nem azt sugallja, hogy a bírók döntsék el a mérkőzéseket."