Vágólapra másolva!
Néhány nappal azután, hogy bejelentette indulási szándékát, szombaton már vissza is lépett a Real Madrid elnöki posztjáért zajló versenyfutástól Juan Onieva, a klub labdarúgócsapatának korábbi pénzügyi vezetője.

Azzal indokolta lépését, hogy a spanyol média nem fogadta lelkesedéssel a programját. Onieva nem ígért nemzetközi sztárokat, inkább hazai futballistákkal erősített volna, míg edzőnek azt a mexikói Hugo Sanchezt képzelte el, aki játékosként a királyi gárdában is szerepelt, jelenleg pedig az Almeírát irányítja.

"Átgondoltam a dolgot és inkább visszalépek" - idézte szombati számában Onievát a Marca című lap.

A posztra így immár csak két jelölt van: a klubot 2002 és 2006 között már vezető Florentino Pérez és a kevésbé ismert Eduardo Garcia. A választásra június 14-én kerül sor.