Vágólapra másolva!
Olaszországban ketten - a Bologna és a Torino -, míg Spanyolországban öten - a Valladolid, a Getafe, a Betis, a Gijón és az Osasuna - küzdenek a kiesés elkerüléséért, de az élbolyban sem dőlt még el minden az utolsó forduló előtt. A Serie A-ban a Milan, a Juventus és a Fiorentina azért harcol, hogy ne kelljen selejteznie a legrangosabb európai kupában, míg a spanyoloknál az Atletico próbálja megtartani a BL-t érő helyezését a Villarreallal szemben.

A Fiorentina-AC Milan összecsapás áll az olasz labdarúgó-bajnokság vasárnapi utolsó fordulójának fókuszában, mivel - a Juventus eredményétől függően - ezen a mérkőzésen dől el, melyik csapat kezdheti a főtáblán a Bajnokok Ligája következő szezonjának küzdelmeit.

A vendég milánóiak helyzete kedvezőbb, három ponttal előzik meg ugyanis a Juve mögött negyedik a firenzei együttest, melynek ráadásul legalább két góllal kell vernie Carlo Ancelotti tanítványait.

"Hiszem, hogy legalább két góllal legyőzzük a Milant. Jó passzban vagyunk, nagyon motivál minket a főtábla, ráadásul a hazai közönség is sokat segít majd nekünk" - nyilatkozott Alberto Gilardino, a Fiorentina jelenlegi, a Milan korábbi csatára.

Ezen a mérkőzésen fejezi be pályafutását Paolo Maldini, a vendégek 40 éves védője, s az is elképzelhető, hogy ez lesz Ancelotti utolsó meccse a piros-feketékkel.

Az utolsó kör másik nagy kérdése, hogy a Torino vagy a Bologna csatlakozik-e a már kiesett Leccéhez és Regginához. Az egyaránt 34 ponttal álló két csapat közül előbbi az AS Roma otthonába látogat, utóbbi pedig a Cataniát fogadja.

vasárnap, 15 óra:
AS Roma - Torino
Bologna - Catania
Fiorentina - AC Milan
Genoa - Lecce
Internazionale - Atalanta
Juventus - SS Lazio
Napoli - Chievo
Palermo - Sampdoria
Reggina - Siena
Udinese - Cagliari

Az állás:
1. Internazionale 37 66-29 81 pont - már bajnok
2. AC Milan 37 68-35 71
3. Juventus 37 67-37 71
4. Fiorentina 37 53-36 68
5. Genoa 37 52-38 65
6. AS Roma 37 61-59 60
7. Palermo 37 55-48 56
8. Udinese 37 55-48 55
9. Cagliari 37 47-44 53
10. Lazio 37 46-53 50
11. Atalanta 37 42-44 47
12. Sampdoria 37 47-50 45
13. Napoli 37 40-45 43
14. Catania 37 40-48 43
15. Siena 37 32-43 43
16. Chievo 37 35-46 38
17. Bologna 37 40-61 34
18. Torino 37 35-58 34
19. Lecce 37 36-63 30 - kiesett
20. Reggina 37 29-61 30 - kiesett