Vágólapra másolva!
Spanyol médiaértesülés szerint a Real Madrid 65 millió eurórért leigazolta Kakát, az AC Milan aranylabdás labdarúgóját.

A spanyol Cadena SER rádióállomás úgy tudja, hogy a fővárosi elitklub 65 millió eurórért szerződtette le a 27 éves brazil játékost.

A kiszivárgott hírek szerint a válogatott futballistát öt évre igazolta le a Real Madrid, és kilencmillió euró lesz az évi fizetése. Kakát a jövő héten mutatják be Madridban.

Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke, valamint az aranylabdás irányító édesapja, egyben ügynöke, Bosco Leite kedden délután három órakor egy magángéppel érkeztek a spanyol fővárosba, majd a Santiago Bernabeu-stadionba hajtottak, ahol Florentio Perezzel, a Real régi-új elnökével tárgyaltak.

A játékmester korábban több alkalommal is hűségesküt tett csapatának: A Milannak és nekem azonosak a céljaink. Csak akkor megyek el, ha eladnak" - mondta január elején Kaká.

A rádió értesülését érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen két hete már a Marca is tényként kezelte Kaká madridi szerződtetését.