Vágólapra másolva!
A Real Madrid néhány napon belül több mint 150 millió eurót költött új labdarúgókra (Kaká vételára 65 millió volt, Cristiano Ronaldóért pedig 94 milliót kap majd a Manchester United), ami szinte rákényszeríti a többi sztárklubot is arra, hogy sokkal többet ádozzanak új igazolásokra, mint az utóbbi években. Irreális, csillagászati összegek röpködnek, akárcsak nyolc évvel ezelőtt, amikor a Real Zinédine Zidane-ért robbantott bankot.

Valószínűleg csak kevesen vették komolyan, amikor Florentino Pérez még elnökjelöltként kijelentette: ezúttal egy év alatt kell végrehajtania azt a folyamatot, amire előző elnöklése idején három éve volt. Akkor, a galaktikusok korszakában lényegében egyszerű volt a klub transzferpolitikája: évről évre vásárolt egy olyan világklasszist, aki nem csak játéktudása, hanem marketingértéke miatt is remek befektetésnek tűnt. 2000 és 2005 között öt év alatt négy aranylabdás igazolt a madridiakhoz: a sort Luis Figo nyitotta, majd sorban jött Zinédine Zidane, Ronaldo és Michael Owen - a kakukktojás egyedül David Beckham volt, de ő a France Football elismerése nélkül is a legnagyobb kereskedelmi értékű labdarúgónak számított.

A Real azonban egyszerre mindig csak egy aranylabdást vett, most azonban egyetlen átigazolási időszakban máris kettő szerződtetése tűnik biztosnak. A trófeát 2007-ben kiérdemelt Kaká máris aláírt a madridiakhoz, mégpedig 65 millió euróért, és hamarosan a 2008-as győztes, Cristiano Ronaldo is követheti a brazilt, a Manchester United ugyanis elfogadta a spanyolok 94 millió eurós ajánlatát.

Az, hogy a Real egyetlen holtszezonban szerződteti a legutóbbi két év aranylabdását, a példátlan dolgot visz véghez a sportág történetében. Arról nem is beszélve, hogy csak ezzel a két igazolással a Real kiadásai máris megközelítették a világrekordot, ami az egyetlen nyár alatt játékosokra költött összeget illeti.

Abramovics még mindig vezet

A csúcsot jelenleg a Chelsea tartja, amely 2003 nyarán, vagyis amikor Roman Abramovics megvásárolta az egyesületet, összesen 168 millió euróért szerződtetett labdarúgókat. Az összeg nagyságát azonban nem annyira a minőség, mint a mennyiség adta, hiszen a szerzemények közül senki sem került többe 30 millió eurónál (a legdrágább Adrian Mutu volt 29,4 millióval), viszont tíz, legalább ötmilliós labdarúgó is érkezett. Ráadásul a csúcsköltekezés nem hozott azonnali eredményt, elvégre a Chelsea a 2003-2004-es idényben semmilyen trófeát nem nyert, pedig az új szerzemények közé tartozott Alekszej Szmertyin, Hernán Crespo vagy Juan Sebastián Verón is. Így aztán Abramovics egy évvel később megint kinyitotta a pénzcsapot, 2004 nyarán újabb 148 milliót költött nyolc labdarúgóra, akik közül Didier Drogba volt a legdrágább (36 millió). A két év alatt kiadott 316 millió euró megtette a hatását, hiszen a Chelsea 2005-ben és 2006-ban is bajnok lett Angliában, de ehhez egy sztáredzőre, José Mourinhóra is szükség volt.

Forrás: AFP
Mourinho kreatívan költötte Abramovics pénzét

Ha hasonló mértékű költekezést keresünk a múltban (vagyis hogy kevés játékosra adtak ki nagyon sok pénzt), akkor a 2001-2002-es idényre kell visszaemlékeznünk. Akkor a Juventus öt játékost szerzett meg, összesen 159 millió euróért, közöttük valódi extraklasszisokat, mint jelenleg Kaká vagy Cristiano Ronaldo. Akkor költözött Torinóba Gianluigi Buffon (54 millió euró), Pavel Nedved (41), Lilian Thuram (36,5) és Marcelo Salas (25).

Van azonban egy hatalmas különbség a Juve akkori és a Real mostani tevékenysége között: a Zebrák ugyan 159 millió eurót adtak ki, de a bevételi oldalon majd 140 milliót könyvelhettek el, köszönhetően annak, hogy a Real Madrid, 73,5 millió eurót fizetett Zidane-ért.

A többi játékost is felértékeli a Real húzása

Zidane vételára új világcsúcsot jelentett, amit most Cristiano Ronaldo dönthet meg, ha a Real valóban kifizeti érte a 94 millió eurót. A jelek szerint ennek az átigazolásnak hasonló hatása lehet a nemzetközi piacra, mint a Zidane-é volt.

2001 nyarán ugyanis a francia klubcseréje egyfajta dominóhatást váltott ki, és az egyesületek soha nem látott költekezésbe kezdtek. Aligha véletlen, hogy éppen ez az időszak az, amikor a Juventus mellett az AC Milan, az Internazionale és a Lazio is 100 millió eurónál többet költött, minden idők 15 legdrágább átigazolása közül hétre ekkor került sor.

Az idei nyár azonban felülírhatja a rekordokat, a Real Madrid ugyanis a Kaká-Cristiano Ronaldo duó fehérbe öltöztetésével alaposan felverte az árakat. A Bayern München máris kijelentette, hogy Franck Ribéry 70 millió euró alatt nem eladó, amire az Internazionale rögtön rátromfolt: ha Ribéry 70 milliót ér, akkor Zlatan Ibrahimovic 90-et. Más kontextusban valószínűleg a Valencia sem merne 50 millió eurót kérni David Villáért (a hírek szerint a Real Madrid 42 millió eurót kínált, a Valencia azonban nemet mondott erre), és hasonló összegek röpködnek Diego Forlán vagy éppen Sergio Agüero kapcsán is.

Zidane töretlenül dolgozik a Ribéry-ügyön

A jelenleg Florentino Pérez tanácsadójaként dolgozó Zinedine Zidane szerint "jó úton halad" honfitársa, Franck Ribéry madridi szerződtetése. A korábbi világsztár a Le Parisien című lapban megerősítette, folytatódnak a tárgyalások annak érdekében, hogy a francia válogatott irányítója a Bayern Münchentől a Realhoz szegődjék.

"Személy szerint azt tartanám a legkedvezőbbnek, ha Ribéry Madridba jönne, és ezért minden lehetségest el is követek, ugyanúgy, mint az elnök" - mondta Zidane, aki a remélt klubcserét garantáló konkrét összegről nem beszélt.



www.global-soccer.eu