Vágólapra másolva!
Emmanuel Adebayor eladása óta egymást követik a pletykák, hogy az Arsenal kivel pótolja a Manchester Cityhez szerződött támadót. A sajtó már piros-fehérbe öltöztette a Real Madrid holland játékosát, Klaas-Jan Huntelaart, illetve a Newcastle United nigériai csatárát, Obafemi Martinst is, de a legújabb hírek szerint Arsene Wenger egy másik londoni sztárklubtól igazolna.

A News of the World értesülései szerint az Ágyúsok kiszemeltje a Chelsea elefántcsontparti futballistája, Salomon Kalou, aki a Stamford Bridge-en gyakran szélső középpályásként futballozott, de korábban a Feyenoordnál kifejezetten csatárként vetették be.

A játékos az előző szezon második felében rendszeresen pályára lépett klubjában, és eddig a csapat új edzője, Carlo Ancelotti is úgy nyilatkozott, hogy számít Kaloura.

A futballista szerződése azonban 2010-ben jár le, és a Chelsea egyelőre nem ajánlott neki új kontraktust, ami arra utalhat, hogy megfelelő ajánlat esetén hajlandóak lennének eladni őt.

Kalou korábban többször is kijelentette, hogy szívesen dolgozna Wengerrel, az Ágyúsok pedig a hírek szerint jelentősen növelnék a fizetését: a támadó jelenleg heti 45 ezer fontot keres a Chelsea-nél, az Arsenal pedig a 70-et is megadná neki.