Vágólapra másolva!
Spanyol lapértesülés szerint Franck Ribéry, a Bayern München labdarúgója megegyezett átigazolásáról a Real Madriddal, a klubváltás azonban csak a jövő nyáron történik meg.

A francia válogatott középpályás az elmúlt hetekben többször jelezte, hogy a spanyol klubban szeretné folytatni pályafutását, a német egyesület azonban nem mutatkozott engedékenynek, illetve nagyon magasan szabta meg az árát, így az üzlet kútba esett.

Az As című lap ugyanakkor a szombati számában arról írt, hogy a megállapodás mégis született, igaz, egyelőre csak a játékos menedzsere és a Real Madrid képviselője között. E szerint a klubcsere 2010 nyarán történne meg, s Ribéry öt évre kötelezné el magát.

Az újság emlékeztet arra, hogy a madridi klub hasonló egyezséget kötött 2008-ban a portugál Cristiano Ronaldóval, akit aztán idén meg is szerzett rekordösszeget jelentő 94 millió euróért a Manchester Unitedtől.

Az As úgy véli, hogy jövőre a Bayern München 25 millió eurónál többet nem igen kaphat Ribéryért, mivel a futballista jelenlegi szerződése 2011-ben lejár, azaz 2011 januárjában már ingyen is továbbállhatna.

Florentino Pérez, a Real Madrid régi-új elnöke 250 millió eurót költött ezen a nyáron nyolc futballista megszerzésére.