Vágólapra másolva!
A hétvégén utolsó topligaként megkezdődik a spanyol labdarúgó-bajnokság 2009-2010-es szezonja is, ám az igazi csúcsrangadókat a többi kiemelt bajnokságban játsszák. Angliában a Manchester United az Arsenalt fogadja, Németországban a címvédő Wolfsburg a még nyeretlen Bayern Münchenhez utazik, míg a Hertha a Werder Bremennel meccsel, Olaszországban pedig AS Roma-Juventus, illetve AC Milan-Inter csatákat rendeznek.

A 4. forduló rangadóján az eddig még nyeretlen Bayern München a címvédő Wolfsburggal találkozik. A holland Louis van Gaal irányította müncheniek kritikán aluli produkcióval kezdték a Bundesliga 2009/10-es kiírását, így a három pont begyűjtése majdhogynem kötelező feladatnak számít a bajorok számára.

A három meccsen szerzett két pont ugyanis azt jelenti, hogy egy újabb botlással - mindössze négy kör után - szinte bizonyosan már nyolc ponttal maradna le a Bayern az éllovasoktól. Uli Hoeness menedzser azt nyilatkozta a Kickernek, ha minden szerencsésen alakul, akkor akár már be is mutatkozhat a Real Madridtól 25 millió euróért szerződtetett középpályás, Arjen Robben.

A Wolfsburg önbizalmának is jót tenne egy győzelem, ugyanis hiába kezdett jól a bajnokcsapat, két magabiztos győzelem után a legutóbbi forduló rangadóját otthon veszítette el 4-2-re a Hamburg ellenében.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a Lőw Zsoltot is foglalkoztató, újonc Mainz a Mönchengladbach, Hajnal Tamás csapata, a Borussia Dortmund a Frankfurt otthonában lép pályára, míg a Dárdai Pált soraiban tudó Hertha BSC a Werder Brement fogadja.

Bundesliga, 4. forduló, péntek:
Mönchengladbach - Mainz 20.30

szombat:
Bayer Leverkusen - VfL Bochum 15.30
Frankfurt - Borussia Dortmund 15.30
Hannover - Hoffenheim 15.30
Schalke - Freiburg 15.30
Stuttgart - Nürnberg 15.30
Bayern München - Wolfsburg 18.30

vasárnap:
Hertha - Werder Bremen 15.30
Hamburg - Köln 17.30

Az állás:

1.32108-27
2.32109-47
3.32105-17
4.32017-56
5.31205-45
6.31204-35
7.31116-44
8.31113-24
9.31115-54
10.31115-74
11.31114-64
12.31113-54
13.31022-33
14.30213-42
15.30211-22
16.30122-51
17.30121-41
18.30123-101