Vágólapra másolva!

Vérhólyagot fúróval, lábujjat fűnyíróval

A sérülés lehetősége benne van a sportban, és bármennyire is kellemetlen, ha egy játékos kifut a pályára, akkor lélekben erre is fel kell készülnie. Sokkal kínosabb viszont, ha egy profi futballista valamilyen háztartási baleset miatt válik harcképtelenné - ilyenkor az edzője és a menedzsere alighanem dührohamot kap.

Minden bizonnyal így érezhetett a Rangers mestere, Walter Smith is, amikor megtudta, hogy a skót bajnokság hajrájában, az aranyéremről döntő fordulók előtt miért nem számíthat védőjére, Kirk Broadfootra.

A 24 éves játékos, aki már hazája nagyválogatottjában is bemutatkozott, éppen vacsorát készített, és arra gondolt, hogy a legegyszerűbb megoldás egy tükörtojás lenne - mégpedig a mikróban megsütve. Amikor azonban kinyitotta a sütő ajtaját, hogy kivegye az elkészült ételt, a forró tojás az arcába fröccsent, és égési sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

Hogy a profi futballisták nem számítanak konyhatündérnek, azt Dave Beasant esete is bizonyítja. A kapus pályafutása során megfordult Wimbledonban, a Newcastle Unitedben, a Chelsea-ben és a Tottenham Hotspurben is, és az 1990-es világbajnokságon is ott volt az angol válogatott keretében.

Az kilencvenes évek második felében éppen a Southampton játékosa volt, amikor salátakészítés közben leverte az öntetes üveget az asztalról. Mivel mindkét keze tele volt, lábbal kapott a szósz után, a légstop azonban túl jól sikerült: az üveg eltörött, és elvágta az a szalagokat nagylábujjában. Beasantnek másfél hónapot kellett kihagynia.

A spanyol Santiago Canizares valószínűleg sohasem hallott Beasantről, különben biztosan nem próbálta meg hasonló módon elkapni az aftershave-es üveget borotválkozás után. A Valencia sokszoros válogatott kapusa balszerencséjére szintén remek reflexszel rendelkezett, így az üveg ráesett a lábfejére, ahol összetört, és elvágta a lábát. Mindez kevéssel a 2002-es világbajnokság előtt történt, amelyet Canizaresnek így ki kellett hagynia, és innentől kezdve már nem is tudta kiszorítani a válogatottból Iker Casillast.

Forrás: AFP

Egy rendkívül balszerencsés, ugyanakkor hihetetlen sérülés volt az oka annak, hogy Norbert Nigbur nem lehetett Európa-bajnok. A Schalke 04 kapusa az 1970-es években sokáig volt Sepp Maier tartalékja, majd a müncheni játékos visszavonulása után első számú kapussá lépett elő a nyugatnémet válogatottban, és így utazhatott volna el az 1980-as Eb-re is.

Kevéssel a torna előtt azonban beütött a krach. Nigbur a menyasszonyával vacsorázott egy étteremben, és amikor az este végén fel akart állni az asztaltól, rémülten vette észre, hogy nem tud: a térdszalagjai ülés közben szakadtak el! A kapus ugyan felépült a sérüléséből, és 1983-ig védett a Schalkéban, de az Európa-bajnoki címről lemaradt.

Nem Nigbur volt az egyetlen játékos, aki tulajdonképpen pihenés közben sérült meg. 2001 januárjában az akkor még a Leeds Unitedben szereplő Rio Ferdinand úgy szenvedett térdszalag-húzódást, hogy otthon a fotelben ülve tévét nézett, és közben a lábát feltette az asztalra - a jelek szerint túl sokáig.

A tévénézés amúgy is rendkívül veszélyes: az angol válogatott kapus, David James egy alkalommal úgy szenvedett hátizom-húzódást, hogy nyújtózkodva próbálta elérni a televízió távkapcsolóját, de sérült már meg így Robbie Keane, Carlo Cudicini és David Seaman is. Az hatvanas évek angol középpályása, Alan Mulleryt fogmosás közben érte hasonló sérülés, ezért 1964-ban azért volt kénytelen kihagyni a válogatott dél-amerikai túráját.

A focistáknak a gyerekeikkel is nagyon vigyázniuk kell. A kilencvenes években a Coventry Cityben, illetve a Derby Countyban szerepelt középpályás, Sean Flynn egy alkalommal úgy törte el az orrát, hogy véletlenül rálépett a kisfia padlón hagyott játékautójára, David Battyt pedig elgázolta a kisfia a triciklijével - a középpályásnak az Achilles-ina sérült meg a családi balesetben.

Nem árt vigyázni a háztartási eszközökkel sem. Az Arsenal szurkolóinak egykori nagy kedvence, Charlie George (igaz, már a visszavonulása után) végrehajtotta azt a bravúrt, hogy levágta a saját nagylábujját a fűnyíróval.

A Manchester Cityből a nyáron Törökországba igazolt Darius Vassellnek azonban ezt is sikerült felülmúlnia: a csatárnak 2003-ban egy vérhólyag nőtt a nagylábujján a köröm alatt, és jó ötletnek találta, ha ezt úgy fakasztja ki, hogy egy fúrógéppel (!) átfúrja a körmét. A beavatkozás nem sikerült, a köröm viszont annyira begyulladt, hogy végül kórházban kellett eltávolítani.

Ne feledkezzünk meg a sérülésekkel járó gólörömökről sem! Ilyenre Magyarországon is volt példa, a Ferencváros szerb támadója, Goran Kopunovic az első tétmeccsét zöld-fehér színekben a Népstadionban játszotta, és egyik csapattársa góljánál nagy extázisában kiszaladt a Fradi-tábor elé, még a kerítésre is felmászott. A lejövetel már nem sikerült túl jól, hiszen talajfogás közben kiment a bokája.

Az Arsenal északír védője, Steve Morrow 1993-ban csapattársa, Tony Adams vállára mászva ünnepelte az Ágyúsok Ligakupa-győzelmét - de lebucskázott onnan, és kulcscsonttörést szenvedett, ami miatt több hónapot hagyott ki.


Steve Morrow szokatlan sérülése egy kis angol humorral fűszerezve

Az argentin csatár, Martín Palermo 2001 novemberében úgy szenvedett sípcsont-törést, hogy egy gólja után kiszaladt a Villarreal-drukkerek elé, akik előrezúdultak a lelátón, és ledöntötték az előttük álló betonfalat - rá a csatár lábára. A svájci Paolo Diogónak pedig a gyűrűsujja bánta, hogy a csatár a kerítésre felmászva örült a találatának: a focista jegygyűrűje ugyanis beakadt a rácsba, és leszakította az ujjának nagy részét.

www.global-soccer.eu