Vágólapra másolva!
Hétfő délben ért véget a szavazás a FIFA által az idén először kiírt Puskás-díjra, amellyel a szezon legszebb góljának szerzőjét tüntetik ki, a győztes azonban csak egy héttel később, december 21-én nevezik meg. A nemzetközi szervezet tíz gólt tartott érdemesnek a jelölésre, ami egyben azt jelenti, hogy számos szépségdíjas gól még idáig sem jutott el. Megmutatjuk a jelölteket és a kimaradókat.

A FIFA elnöke, Sepp Blatter még októberben jelentette be, hogy új díjat alapítottak Puskás Ferenc emlékére, az egykori Aranycsapat klasszisáról elnevezett trófeát a jövőben az év legszebb gólját szerző labdarúgó kapja.

Már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ezzel a sportág történetének egyik legszubjektívebb elismerését fogják kiosztani, de azért a FIFA igyekezett kidolgozni bizonyos kritériumokat. Ilyen volt, hogy csak komoly mérkőzéseken - azaz élvonalbeli bajnokin, hivatalos válogatott meccseken, vagy nemzetközi kupasorozatban - szerzett gólok vehetnek részt a versenyben, illetve hogy a gólt szerző futballista sportszerűen viselkedjen az adott találkozón, vagyis ne kövessen el kirívó szabálytalanságot. Ezen kívül a FIFA illetékesei olyan gólokat kerestek, amelyeknél az ellenfél hibája nem játszott közre.

A FIFA bizottsága végül a követkető tíz gólt választotta ki:

Eliran Atar (2009. február 7., izraeli bajnokság, Bnei Yehuda-Maccabi Netanya 1-1)


Grafite (2009. április 4., Bundesliga, Wolfsburg-Bayern München 5-1)


Emmanuel Adebayor (2009. április 7., Bajnokok Ligája, Villarreal-Arsenal 1-1)


Fernando Torres (2009. április 11., Premier League, Liverpool-Blackburn Rovers 4-0)


Luis Ángel Landín (2009. április 12., mexikói bajnokság, Atlético Morelia-Cruz Azul 1-1)


Cristiano Ronaldo (2009. április 15., Bajnokok Ligája, Porto-Manchester United 0-1)


Michael Essien (2009. május 6., Bajnokok Ligája, Chelsea-FC Barcelona 1-1)

Andrés Iniesta (2009. május 6., Bajnokok Ligája, Chelsea-FC Barcelona 1-1)


Nilmar (2009. május 10., brazil bajnokság, Corinthians-Internacional 0-1)


Katlego Mphela (2009. június 28., Konföderációs-kupa, Dél-Afrika-Spanyolország 2-3)

Persze nem csak a FIFA kereste az előző idény legszebb találatát: az egyik angol internetes oldal például a 2008-2009-es szezon 101 legkáprázatosabb góljából készített listát.

A szerkesztők azért arra nem vállalkoztak, hogy kiválasszák, melyik volt ezek közül a legszebb, csupán időrendi sorrendben tették közzé a gólokat. A FIFA által jelölt tíz gól szerepel náluk is, azonban érdekes módon még ebben a bővebb listán sem találni Lionel Messi-találatot.

Mi mindenesetre négy olyan gólt ajánlunk az olvasók figyelmébe, amelyek talán érdemesek lettek volna versenybe szállni a Puskás-díjért.

Zlatan Ibrahimovic még tavaly októberben vette be a Bologna hálóját egy akrobatikus mozdulattal - a gól még a svéd zseniális képességeit ismerve is elképesztő.


A Franciaországban az év játékosának megválasztott Yoann Gourcuff megmutatta, hogy nem véletlenül nevezik új Zidane-nak: a Paris Saint-Germain elleni rangadón egy olyan cselt követően talált be, ami az aranylabdás legszebb napjait idézte.


Ne feledkezzünk meg a magyar Hercegfalvi Zoltánról sem, aki a Vasas elleni bajnokin még februárban húzta be sarokkal a labdát a kapuba.


És ha már a sarokkal szerzett góloknál tartunk: Rafael van der Vaart még az előző szezon elején, a spanyol bajnokság harmadik fordulójában talált be a Sporting Gijón ellen, de erre a mozdulatotra azért érdemes emlékezni.


Puskás Ferencné és George Weah adja át a díjat

Puskás Ferencné és George Weah adja át hétfőn a Puskás-díjat. Erről a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia tájékoztatta az MTI-t vasárnap este. Az Aranycsapat három éve elhunyt legendás futballistájának özvegye először és utoljára vállal szerepet a díjátadáson, társa pedig az Aranylabdát és az Év játékosa címet (1995) egyedüli afrikaiként kiérdemlő libériai Weah lesz a ceremónia során.


www.global-soccer.eu