Vágólapra másolva!
Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el a togói kormány vasárnap, miután az ország futballválogatottját szállító buszkonvojt fegyveres támadás érte pénteken az angolai-kongói határvidéken. A merényletben három ember, az angolai sofőr mellett a togóiak másodedzője és sajtószóvivője életét vesztette, nyolcan pedig megsebesültek. A játékosok megszavazták a tornán való részvételt, ám a togói kormány ragaszkodott a csapat visszahívásához. A hatóság felszólítására Emmanuel Adebayor és több játékos is úgy nyilatkozott, hogy Togo nem indul az Afrika-kupán.

A terrorakció nyomán a togói vezetés visszarendelte a csapatot, ám a válogatott tagjai szombat éjjel úgy döntöttek, hogy mégsem utaznak haza, hanem részt vesznek az Angolában vasárnap este kezdődő Afrika-kupán. Vasárnapi fejlemény, hogy Togó miniszterelnöke ugyanakkor újfent hazatérésre szólította fel a nemzeti együttest.

"A kormánydöntés megváltoztathatatlan. A csapatnak ma haza kell térnie" - jelentette ki Loméban, a fővárosban Gilbert Houngbo.

A kormány újabb felszólítására reagálva a csapat legismertebb játékosa, Emmanuel Adebayor kijelentette: "A hatóságok szerint haza kell térnünk, tehát hazatérünk, az itt maradóknak pedig sok szerencsét kívánunk. Remélem, óvatosak lesznek." A Manchester City csatára már el is repült a klubjához Angliába.

Adebayor válogatottbeli ékpárja, Tomas Dossevi korábban elmondta, hogy megvitatták a helyzetet, és a halottak emlékére, illetve az angolai hatóságok megnyugtató nyilatkozatainak hatására a válogatott tagjai szinte egyhangúlag döntöttek a maradás mellett.

"Mindannyiunknak nagyon nehéz a szíve, nem örömünnep ez, de meg akarjuk mutatni játékunkat, értékeinket, és azt, hogy emberek vagyunk" - mondta Dossevi, hozzátéve, hogy csalódottak az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) viselkedése miatt. Bár a togóiak kérték, a CAF nem engedélyezte, hogy a Ghána ellen hétfőre beütemezett mérkőzést későbbre halaszthassák. A csatár a kormány felszólítása után maga is úgy nyilatkozott: a válogatott visszalép a tornától.

A sérültek közül különjelentést adtak ki a tartalékkapusról, a hátlövést kapott Kodjovi Obilaléról, akit egy johannesburgi kórházban megműtöttek. A közlemény szerint a játékos állapota stabil. Korábban több külföldi forrás is arról számolt be, hogy a 25 éves játékos belehalt sérüléseibe.

Paulo Kassoma angolai miniszterelnök elszigetelt cselekménynek minősítette a véres merényletet, egyúttal hangsúlyozva, hogy garantált a résztvevő csapatok biztonsága.

Joseph Blatter, a nemzetközi sportági szövetség, a FIFA elnöke újságíróknak vasárnap nyilatkozva együttérzéséről biztosított minden érintettet, s úgy fogalmazott, hogy mélységesen elszomorították a történtek. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az elmúlt három évben három nagyobb tornát is minden incidens nélkül rendeztek meg Afrikában, ezért nem szabad leállítani a mostani Afrika-kupát sem.

"Örülök, hogy Togo marad, s indul a tornán" - fogalmazott Blatter, akinek azért is főhet a feje, mert bő öt hónap múlva világbajnokságot rendeznek a Dél-afrikai Köztársaságban, s a futballcsúcsot illetően már eddig is akadtak a biztonság garantálhatóságát megkérdőjelező hangok, amelyeket tovább erősíthet a togóiak elleni terrorakció.

Az angolai kontinenstornán az eredeti menetrend szerint vasárnap 20 órakor a házigazdák csapata Mali együttese ellen lép pályára Luandában. A B csoport, amelynek Togo is tagja, Cabindában vívja csoportmeccseit, Togo hétfőn Ghána ellen játszott volna.