Vágólapra másolva!
Öt nyeretlen tétmeccs után újra győzött a Juvetnus, a torinóiak a Serie A-ban 3-2-re verték a Genoát. Koman Vladimir végigjátszotta a Bari Cagliari elleni meccsét, de csapata kikapott. Az éllovas Internazionale gól nélküli döntetlent játszott Nápolyban.

Az elmúlt hét tétmeccsén csak egyszer nyert a Juventus, vasárnap délután azonban megtört a rossz széria. Ugyan Marco Rossi a vendég Genoának szerzett vezetést, ám Amauri egy szép fejessel egyenlített - a brazil-olasz támadó október óta először szerzett gólt. A második félidőben egy gyors Del Piero-Rossi gólváltás (2-2) után Del Piero kiharcolt egy - jogtalannak tűnő - büntetőt, amit be is lőtt a bal alsóba, ezzel a Juve kicsikarta a győzelmet. A táblázaton a Juventus visszaelőzte a szombaton Rómában kikapó Palermót.

Koman Vladimir végig pályán volt a Bari Cagliari elleni meccsén, ám csapata 3-1-re kikapott. Di Vaio kilencedik bajnoki gólját lőtte, ezzel nyert a Bologna Livornóban, míg a kiesés elől menekülő Lazio két góllal nyert Parmában. A Napoli és az Inter mérkőzésén nem született gól: előbbi csapat negyedik a táblázaton, utóbbi előnye pedig hét pontra csökkent az élen.

Serie A, 24. forduló:
Juventus - Genoa 3-2 (1-1)
gól:
Amauri (42.), Del Piero (61. és 78., utóbbi 11-esből), illetve M. Rossi (16. és 63.)

Cagliari - Bari 3-1 (2-0)
gól:
Conti (13.), Nene (30.), Cossu (53.), illetve Masiello (52.)

Livorno - Bologna 0-1 (0-1)
gól:
Di Vaio (22.)

Parma - Lazio 0-2 (0-0)
gól:
Stendardo (68.), Zárate (89.)
piros lap: Luis Jiménez (73., Parma)

Chievo - Siena 0-1 (0-0)
gól:
Reginaldo (75.)

Catania - Atalanta 0-0

SSC Napoli - Internazionale 0-0

Pénteken:
Milan - Udinese 3-2

Szombaton:
Roma - Palermo 4-1
Sampdoria - Fiorentina 2-0

Az állás:
1. Internazionale 24 49-20 54 pont
2. AS Roma 24 42-27 47
3. AC Milan 23 39-24 45
4. Napoli 24 32-27 39
5. Sampdoria 24 32-31 39
6. Juventus 24 38-32 38
7. Palermo 24 32-30 37
8. Cagliari 23 37-30 35
9. Genoa 24 38-39 35
10. Bari 24 31-28 32
11. Fiorentina 23 28-27 31
12. Parma 24 26-34 30
13. Chievo 24 23-25 29
14. Bologna 24 25-31 28
15. Lazio 24 19-24 25
16. Udinese 23 28-32 24
17. Catania 24 23-30 24
18. Livorno 24 15-32 23
19. Atalanta 24 21-34 21
20. Siena 24 25-46 16