Vágólapra másolva!
Nem tudja kifizetni 60 millió fontos (18,1 milliárd forint) adósságát, ezért csődeljárást kezdeményezett maga ellen az angol élvonalban szereplő Portsmouth csapata. Az FA-kupa 2008-as győztese az első olyan csapat a Premier League történetében, amelyik csődbe ment.

Az adóhatóság és a Premier League vezetősége március 1-ig adott haladékot a Portsmouthnak, hogy rendezze tetemes adósságát, a klub azonban nem várta meg, hogy lejárjon a határidő, és az adóhatóság megkezdje az egyesület elárverezését, inkább maga kezdeményezte a csődeljárást, hogy mentse, ami még menthető. A felszámolást így elkerülő csapattól kilenc pontot levontak, ennélfogva - mivel jelenleg is az utolsó áll - szinte biztosan kiesik az első osztályból.

A 60 millió fontos tartozásból 12 millió illetné az adóhatóságot, 7 milliót pedig a Chelsea és a Watford követel Glen Johnson, illetve Tommy Smith átigazolása után. Kétmillió fontos transzferdíjjal adós a klub a Premier League felé is, 1,7 millióval tartozik volt játékosának, Sol Campbellnek, sőt még az egyik korábbi tulajdonos, Alexandre Gaydamak is követel 9 millió fontot.

A 600 embert foglalkoztató klub sorsa most már Andrew Androniku csődbiztos kezében van, rajta múlik, hogy sikerül-e életben tartani a Portsmouth FC-t. "Ez egy rettenetesen szomorú nap mindenkinek, akinek köze van a klubhoz" - mondta a klub vezérigazgatója, Peter Storrie. "Ezzel a lépéssel a tulajdonos, Balram Chainrai azonban megteremtette annak lehetőségét, hogy jöjjön valaki, aki képes feltámasztani ezt a nagy múltú klubot."

A BBC megkérdezte Milan Mandaricot is, aki 1998-tól 2006-ig volt a Portsmouth FC tulajdonosa. "Nincs ez így jól" - mondta az üzletember, aki ma már a Leicester City tulajdonosa. "De bízom a klub erejében, és abban, hogy a város fociszerető lakói életben tudják tartani az egyesületet. Ez a klub soha nem halhat meg, a Portsmouth FC-nek oroszlánszíve van. A szurkolók imádják az egyesületet, és mindig kitartanak mellette. A legkevésbé sem érdemelték meg, hogy így járjanak."

A fentebb említett hongkongi üzletember, Balram Chainrai a szezonban már a negyedik tulajdonosa a klubnak, de ő sem tudott segíteni az adósságspirálba keveredő egyesületen. A Premier League vezetősége még nyithatott volna egy kiskaput, de nem járultak hozzá, hogy a Portsmouth az átigazolási időszak lejárta után próbálja meg értékesíteni játékosait.

Chainrai szóvivője mindenesetre nem túlzottan értékelte a klubvezetés eddigi tevékenységét. "Chainrai úr valótlan ígéreteket kapott, amikor a klub képviselőivel tárgyalt" - mondta a tulajdonos szóvivője. "A kérdéseire adott válaszokról sorra kiderült, hogy nem felelnek meg a valóságnak. 17 millió fontot fektetett be a klubba a saját vagyonából, azaz meglehetősen rosszul érinti, hogy csődgondnokság alá kerül az egyesület. Minden körülmények között úgy cselekszik, hogy az jó legyen a Portsmouthnak, ugyanakkor nem szeretne ennyi pénzt elveszíteni."

A Portsmouth szombaton a Burnley ellen lép pályára idegenben bajnoki mérkőzésen, majd március 6-án az FA-kupában fogadja a Birmingham Cityt. A klubot 1896-ban alapították, története során kétszer volt bajnok és kétszer nyerte meg az FA-kupát.