Vágólapra másolva!
Fernando Torres szerint azért szerepel idén a vártnál gyengébben a Liverpool, mert tavaly nyáron három meghatározó játékostól is megvált a tavalyi Premier League-ezüstérmes, amely jelenleg csupán a hatodik. A spanyol csatár úgy gondolja, hogy két honfitársa, Xabi Alonso és Álvaro Arbeloa, valamint a finn hátvéd Sami Hyypiä eladása alapjaiban gyengítette meg a csapatot, amelyet csak hosszú idő alatt lehet majd újjáépíteni.

"A tavalyi jó szereplés után a keret együtt tartása mellett kellett volna egy kis vérfrissítés, de bizonyos körülmények arra kényszerítették a klubot, hogy megváljon néhány játékostól, és ennek látjuk most a következményeit. Arbeloa, Alonso és Hyppiä eladása érzékeny veszteség volt" - nyilatkozta a Liverpool Echo című lapnak, majd részletesen kifejtette, melyik játékos eladásával mit veszített a klub.

"Arbeloa mindig a maximumon teljesített, rugalmassága, s az, hogy több poszton is bevethető, nagyon sokat jelentett. Hyypiä lehet, hogy nem játszott minden mérkőzésen, de a pályán és az öltözőben is a csapat egyik legfontosabb tagja volt, akiből áradt a nyugalom a legnehezebb helyzetekben is. Xabi Alonso pedig egy igen ritka játékos. Ő volt a csapat motorja, s ha a egy járműben kicserélik a motort, akkor annak idő kell, hogy újra a régi legyen" - mondta a 26 éves Európa-bajnok.

Alonsót és Arbeloát a Real Madrid vette meg 2009 nyarán, előbbiért 30, utóbbiért 3,5 millió eurót fizetett a spanyol klub. A finn védő, Hyypiä pedig a Bayer Leverkusenhez távozott az előző szezon végén az angoloktól.

A spanyol csatár azt is hozzátette, hisz benne, hogy a Liverpool rövid időn belül újra régi, sikeres önmagát fogja idézni, méghozzá Benítezzel a kispadon és Torresszel a csatársorban. A játékos mostani klubját előző csapatához, az Atlético Madridhoz hasonlította, amely sikeres szezonokat követően szintén mélyrepülésbe kezdett, mostanra azonban már kezd kilábalni a hullámvölgyből. Ahogyan Torres fogalmazott, "minden nagycsapat életében vannak nehéz periódusok".

Gerrard meghökkent, amikor Benítez az előző fordulóban lecserélte Torrest:


A gyenge szereplés miatt szezon közben már többször is felröppent a hír, hogy Rafa Benítez elhagyja a klubot és a Juventusnál folytatja, valamint arról is cikkeztek, hogy ha nem erősítik meg a csapatot, akkor Torres a távozás mellett dönthet.